Nem tudni miért zuhant le a mentőhelikopter <br/>

Vágólapra másolva!
A rossz idő miatt nem lett volna szabad felszállnia annak a helikopternek, amely kedden zuhant le Börgönd közelében. A gépen a székesfehérvári speciális mentők pilótáján kívül 3 huszonéves fiatalember ült. Valamennyien meghaltak.
Vágólapra másolva!

A balesetben szinte teljesen megsemmisült a helikopter, a gép orra és utastere eltűnt a becsapódáskor keletkezett kráterben. A roncsok közül csak szerdán tudták kiemelni a pilóta és a három utas elszenesedett holttestét. A gép ötven méterről zuhant le, tankjában ezer liter üzemanyaggal. Azonnal felrobbant. Szakértők szerint nem lett volna szabad felszállni a MI-2-es helikopterrel.

Kovács István, a Repüléstájékoztató Központ vezetője szerint székesfehérvári speciális mentők pilótája hibát hibára halmozott, hiszen amellett hogy nem készített repülési tervet, még rádiókapcsolatot sem tartott az irányító központtal. Ráadásul figyelmen kívül hagyta, hogy a rendkívüli időjárás miatt alig 1 kilométeres volt látótávolság. Kovács István hozzátette, a börgöndi repülőtér teljesen alkalmatlan az éjszakai repülésre, ugyanis nemhogy megfelelő világítás nincs, de alapvető repülésbiztonsági berendezések is hiányoznak a korábbi katonai légi bázisról.

A gép útjáról egyelőre csak annyit tudni, hogy felszállás után váratlanul visszafordult.

Sipos Sándor, az LRI szemlebizottsági vezetője elmondta:
- Szemtanú nincs, adatrögzítő a fedélzeten ezen a típuson nincs rendszeresítve, és sajnos, ami már kedden is kitudódott, a repülőgép okmányai a fedélzeten voltak, és elégtek, megsemmisültek.

A székesfehérvári speciális mentők tapasztalt pilótáján kívül három huszonéves fehérvári fiatal férfi volt a lezuhant gépen. Ők nem voltak tagjai a mentőcsoportnak.

A polgári védelem sugárzásmérő berendezéssel is átvizsgálta a helyszint, mert a helikopter tartozékai között radioaktív anyag is volt, ezt azonban egyelőre nem találták meg.

A helikopter műszaki állapota a szakértők szerint jó volt és megvolt minden engedélye a repüléshez. A gépet négy évvel ezelőtt vásárolták az Aerocaritas légi mentőszolgálattól.

Kozenkay Jenő, az Aerocaritas képviseletében kijelentette:
- Mélységesen megrendített a dolog, mivel az egyik barátom és volt pilótatársunk vesztette életét az utasokkal együtt. Ezt a helikoptert 4-5 évvel ezelőtt értékesítettük, kilóra - szó szerint, mert lejárt minden fődarab és berendezés üzemideje. Több tízmillió forintba került volna a felújítás.

Az RTL Klub információi szerint a helikopterrel mentésre készültek, de hogy pontosan milyen feladatot akartak végrehajtani, azt homály fedi.

(RTL KLUB)