Ezúttal jogerősen elvesztette a pert az Élet és Irodalom a Fidesszel szemben

A bíróság másodfokú, jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését. Így a lapnak sajtó-helyreigazítást kell közzétennie, miszerint az Élet és Irodalom (ÉS) 1999. augusztus 20-ai számában megjelent Fiúk a bányában című cikkében valótlan állítás volt, hogy a Fidesznek több cége is lett volna.

Orbán Viktor miniszterelnök családja Fejér megye jelentős vállalkozói közé tartozik. Az édesapa és az öcs jelenleg 4 bányát működtet. Az ÉS újságírói azt kutatták, milyen szerepet játszott az Orbán család meggazdagodásában az, hogy a család egyik tagja, Orbán Viktor az elmúlt 10 évben a magyar politikai élet meghatározó alakja lett, másfél éve pedig az ország miniszterelnöke.

A párt korábban sajtó-helyreigazítási kérelemmel fordult a laphoz. Az ÉS nem egy az egyben közölte le szeptember 24-ei számában a kért szövegeket, hanem kommentálta azt. Olyan kísérőszöveg szerepelt a kifogások mellett, amiben megismételték a lapban korábban közölteket. A Fidesz ezután fordult a bírósághoz.

A cikk tartalmát a párt nem kifogásolta, ellenben azt igen, hogy több helyen Fidesz közeli cég kifejezés helyett csak Fidesz-cég szerepelt. Az elsőfokú perben a pártot képviselő ügyvéd szerint a Fidesz-cég kifejezés azt jelenti, hogy a Fidesz tulajdonában lévő cégekről van szó. Ugyanakkor a Fidesz tulajdonában ténylegesen csak egy cég van - a FICO Kft. -, a többi, a cikkben említett cég azonban nem a párt, hanem annak vezetőinek vagy azok rokonainak tulajdona.

Ószabó Attila, a kifogásolt cikk egyik szerzője az [*****]-nak azt mondta: az ÉS újabb jogi szakvéleményt terjesztett elő, illetve újabb tanúk meghallgatását kérte, például a szabad demokrata Ungár Kláráét. A bíró azonban - aki Ószabó szerint elsősorban nem sajtóperekben szokott dönteni - elutasította az újabb bizonyításra vonatkozó kérelmet. Ugyanakkor a döntés indoklásában azt mondta a bíró: az ÉS nem tudta bizonyítani igazát.

A kifogásolt cikk egy mondata miatt - "Ez a frakcióhétvége mindenesetre később szakadást okozott a párton belül, és alapjául szolgált annak a ma is élő vélekedésnek, hogy a Fidesz jelenlegi vezetőinek anyagi jólétét a székházakból származó pénzek alapozták meg" - a Fidesz országos elnöksége egy másik pert is indított. Azt azonban az ÉS nyerte meg.

[*****]

Ajánló:

Az És oknyomozó riportja a Fidesz-székház eladásáról

Korábban:

(1999. október 8.)