A magyar pártoknál is bármikor kirobbanhat pénzügyi botrány<br/>

Vágólapra másolva!
Szinte valamennyi politikai erő egyetért abban, hogy a jelenlegi pártfinanszírozási rendszer változtatásra szorul, mégsem történik érdemi előrelépés. A tavaly megkezdett hatpárti egyeztetés hamar kifulladt. Bauer Tamás (SZDSZ) szerint, akinek a konkrét javaslata még csak a Ház napirendjére sem került, ez azért van, mert valamennyi pártnak érdeke a jelenlegi laza szabályozási rendszer fenntartása.
Vágólapra másolva!

A pártfinanszírozás alapelvei bizonyultak a leginkább időtállónak a törvények közül a rendszerváltozás óta. Habár szinte minden politikai erő egyetért abban, hogy a jelenlegi viszonyok számos kiskaput kínálnak a visszaélésre, néhány kísérlet után a változtatási törekvések rendre elvetéltek. Legutóbb a múlt évben ült össze hatpárti egyeztetőbizottság, amely néhány "tapogatózó" összejövetel után beszüntette működését. Jellemző, hogy az első két megbeszélésen a legnagyobb kormánypárt képviselője meg sem jelent.

"A magyar politikai elit gondolkodása egyáltalán nem üt el a német vagy osztrák politikusokétól" - nyilatkozta Tamás Pál politológus. Nem lenne meglepő, ha a mostani, németországihoz hasonló pénzügyi tranzakciókról, személyi kapcsolatok kihasználásáról szóló botrányok a magyar pártok berkeiből is előbukkannának. A nagy pártokat el kell tartani, ezért morális szempontból szinte annak lenne hír értéke, ha a pártkasszák őrei nemet mondanának a kínálkozó alkalomra. Németországban éppen a Helmut Kohl-féle titkos számlák létének "instrumentalizálása" folyik, a CDU politikusai megpróbálják elmagyarázni a választópolgároknak a bújtatott bevételek szükségszerűségét. Tamás Pál szerint ezek a jelenségek erkölcsileg pillanatnyilag nem elítélhetők, hanem egyszerűen a kialakult helyzet következményei.

Bauer Tamás szabad demokrata képviselő szerint tulajdonképpen valamennyi politikai erőnek érdeke, hogy a jelenlegi laza pártfinanszírozási rendszer fennmaradjon. A mostani szabályozás két gyenge pontja az, hogy a pártok szabadon fogadhatnak el adományokat, és meghatározott értékhatár alatt nem kötelesek nyilvánosságra hozni az adományozók nevét. Emellett a költségvetési támogatás különösebb szankciók nélkül átjátszható gazdasági vállalkozásokba, mint az kiderült az MDF-Fidesz székházügyből is. Bauer szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyen ügyekbe politikailag nem lehet belebukni, nem úgy, mint Németországban, ahol az exkancellár került igen nehéz helyzetbe hasonló okok miatt.

Bauer Tamás törvénymódosító javaslatot nyújtott be tavaly a parlamentnek, amelyben azt indítványozta, hogy a pártok ne fogadhassanak el adományokat, kiadásaikat a szabályosan elkönyvelt költségvetésükből fedezzék, ingyenes vagy kedvezményes juttatásokat ne fogadhassanak el. Az SZDSZ-es képviselő egyúttal azt javasolta, hogy a választási kampány időszakában a mostaninál valamivel nagyobb költségvetési támogatást kapjanak a pártok.

A parlament költségvetési és számvevőszéki bizottsága nem javasolta az indítvány napirendre tűzését.

(Népszava)