Egyelőre nem emelik a főpolgármester és a fővárosi képviselők fizetését<br/>

Vágólapra másolva!
A fővárosi kabinet hétfői ülésén elutasította a főjegyző előterjesztését, aki törvényi kötelezettségének megfelelően a főpolgármesteri és a fővárosi képviselői fizetések emelését javasolta. Így február végéig ez a téma már nem kerül elő.
Vágólapra másolva!

A költségvetési törvény szerint a főpolgármester fizetése a miniszterelnök alapilletményével egyező összeg, de legalább annak 90 százaléka. Mivel a miniszterelnök fizetése 20 százalékkal nőtt, a főjegyző törvényi kötelezettségének eleget téve előterjesztést tett a főpolgármesteri fizetés emelésére - tudta meg az [*****] Nyári Krisztián sajtófőnöktől.

A kabinet nem fogadta el az előterjesztést, mivel Demszky Gábor főpolgármester azt mondta: amikor a lakosságot sorozatos megszorító intézkedések érik, nem lenne illendő az ő fizetését emelni. Így ezzel a kérdéssel február végéig már nem is foglalkozik a kabinet.

"Egyedül az jelent gondot, hogy a törvény szerint a képviselők a főpolgármester fizetésének 25 százalékát kapják. Vagyis ha nem emelik a főpolgármester fizetését, akkor senkinek sem emelik a bérét" - mondta Nyári. Hozzátette: a kabinet ki fog dolgozni egy megoldást erre a problémára, mert Demszky februárban is azt fogja javasolni, hogy ne emeljék a fizetését.

[*****]

Ajánló:

Korábban:

(2000. január 9.)