Aláírták a bérmegállapodást a BKV-nál

Megszűnt a sztrájkveszély a BKV-nál, a bérmegállapodás kedd délutáni aláírásával feloszlott a sztrájkbizottság - nyilatkozta Gazdag József, a Fővárosi Autóbusz Üzemek Szakszervezeti Szövetségének elnöke. Elmondta, hogy a 8,5 százalékos béremelés folytán átlagosan bruttó 10 ezer forint körüli összeggel kapnak majd több pénzt a dolgozók. Ehhez a járművezetők 1,5 százalékos, a többiek pedig egyszázalékos teljesítményösztönző jutalmat is kapnak.
A szakszervezeti vezető jelentős eredménynek tekinti, hogy kemény bértárgyalások után, de végül is sikerült megegyezniük, s így létrejöhetett a munkabéke a BKV-nál.

Aba Botond, az rt. vezérigazgatója a bérmegállapodás pozitívumának nevezte, hogy a mintegy 13 500 munkavállaló egyéb juttatásai változatlanul maradtak. E szerint például havi 2000 forintos étkezési hozzájárulást, az év végén pedig 15 ezer forintos jutalmat kapnak.
Hasonlóképpen kedvező dolognak tartja azt is a vezérigazgató, hogy a tárgyalások eredményeként idén a bértömeg-gazdálkodásról sikerül áttérniük a bérszínvonal-gazdálkodásra.

(MTI)

Korábban:

(2000. január 9.)