Kökény Mihály feleségének esete Dávid Ibolyával

Védett személy veszélyeztetése miatt akarta feljelenteni két rendőrtiszt Kökény Mihály volt szocialista népjóléti miniszter feleségét. A rendőröket a Köztársasági Őrezred egyik tisztje hívta a helyszínre. A történtek miatt később az őrezred és a Belügyminisztérium elnézést kért a szocialista képviselő feleségétől. Ugyanis az őrezred munkatársa - a vizsgálat szerint - meggondolatlanul intézkedett.

Az ügy előzménye: tavaly december 28-án a Dávid Ibolya igazságügyi-minisztert szállító autó megelőzte a Kökény Mihály felesége által vezetett személygépkocsit, majd azt megállásra kényszerítette. A miniszteri autó vezetője "egy pisztolynak látszó tárggyal a kezében" közölte Kökény feleségével, hogy akadályozta a haladásban, majd elvette a feltartóztatott autó kulcsát, utána visszaült autójába, és telefonon értesítette a rendőrséget. (A vizsgálat szerint a tiszt kezében nem fegyver, hanem mobiltelefon volt.) Dávid Ibolya védett személy, és biztonságáért a Köztársasági Őrezred felel.

A rendőrök megérkezése után a miniszter asszonyt szállító gépkocsi azonnal elhagyta a helyszínt. Kökény Mihály megerősítette a történteket, nem nyilatkozott, amit azzal indokolt, hogy az esetből nem kíván "ügyet" csinálni, hisz ilyesmi bárkivel előfordulhat.

(Népszava)