Új villákba költözhetnek az ország vezetői<br/>

Vágólapra másolva!
Valószínűleg elköltözik jelenlegi otthonából Göncz Árpád köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Áder János, a parlament elnöke. A kormány ugyanis fontolgatja az ország vezetőinek lakhelyéül szolgáló Béla király úti három villa értékesítését. Egyelőre nem tudni, hová költöznek majd a politikusok.
Vágólapra másolva!

A köztársasági elnök, a miniszterelnök és parlament elnöke jelenleg egy épületegyüttesben lakik Budapesten, a XII. kerületben, a Béla király úton. Az ingatlanokat azonban nem tartják elég kényelmesnek az ország vezetői. Ráadásul nem megfelelő az épületek beosztása sem, hiába alakították át és újították fel többször az épületeket. A kormány ezért az ingatlanok eladásán gondolkozik.

A kormány a kényelmetlenségek mellett azért próbál túladni a villákon, mert vélhetően olcsóbb máshol új rezidenciákat kialakítani, mint a Béla király útiakat folyamatosan átalakítani - mondta Navracsics Tibor, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) információs főosztályának vezetője.

Navracsics szerint az épületek értéke 300-350 millió forint. A hivatalos értékbecslés jelenleg is zajlik, ezért még nem tudni, pontosan mennyiért próbálják majd eladni az ingatlanokat. Az eladást követően a három közjogi méltóság a fővároson belül marad, de valószínűleg külön városrészekbe költözik.

(MTI)

Ajánló: