Bajban az egykori titokőrzők<br/>

Vágólapra másolva!
Az RTL Klub értesülése szerint a Katonai Ügyészségi Nyomozóhivatal vádemelési javaslatot tett a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat több egykori vezetője ellen. A volt titkosszolgálati vezetőket csalással gyanúsítják, a kormányváltás után mintegy százmillió forinttal nem tudtak elszámolni.
Vágólapra másolva!

Miután a titkosszolgálat új vezetői az átadás-átvételkor - azaz 1998. november 1-jén - észlelték a nagy összegű hiányt, büntető feljelentést tettek. A szakszolgálat akkori vezetőjét Hevesi Tóth Ferencet többek között emiatt mentették fel állásából.

Híradónk értesülése szerint az elszámoláskor kiderült, hogy több figyelőautó hiányzik. A számviteli fegyelmet is megsértették a titkosszolgálatnál, és állítólag ügynököknek szánt pénzekről is szó van a jelentésben. Ezen kívül több gazdasági jellegű bűncselekményt is gyanít az ügyészség. Arról senki nem beszél, hogy milyen célra szánt pénzek tűntek el. Az ügyet államtitoknak nyilvánították, ezért a katonai ügyészség nem kíván nyilatkozni a vádemelésről, csak annyit közölhettek, hogy valóban van egy, a Nemzetbiztonsági Hivatalt érintő ügy.

Megkerestük a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőjét Nikolits Istvánt is, aki a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter volt a Horn-kormány ideje alatt. A politikus azonban szintén nem kívánta kommentálni az ügyet.

Az RTL Klub úgy tudja, hogy a csalást a titkosszolgálat új hivatalvezetője jelentette, és ő tette a feljelentést is elődei ellen.

(RTL KLUB)