Meghosszabbították a régi ötezresek beváltásának határidejét<br/>

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank 2000. november 30-ra módosította a régi típusú ötezer forintosok beváltásának végső dátumát. A régi ötezres bankjegyek eredeti elévülési határideje tavaly december 15. volt.
Vágólapra másolva!

Az MNB a Pénzügyminisztériummal egyetértésben azért döntött a határidő meghosszabbításáról, mert a tavaly forgalomban lévő 8 millió bankjegynek mintegy 14 százaléka az év végi határidő után is a lakosságnál maradt. A jegybank a határidő módosításával a háztartásoknak a bankjegybevonásból adódó anyagi veszteségét a lehető legkisebbre kívánta csökkenteni.

Az MNB eredetileg 2000. április 1-jét jelölte meg végleges elfogadási határidőként, amíg a régi típusú 5000 forintosokkal fizetni lehetett volna. Mivel a készpénzforgalomban jelentősen lecsökkent e bankjegyek száma, a jegybank a határidőt 1999. augusztus 31 -re módosította. Az elfogadási határidőt azonban újból előbbre hozták július 26-ra, mert ebben az időszakban ugrásszerűen megnőtt a forgalomban a hamis 5000 forintosok száma, ezzel együtt az elévülési határnapot 1999. november 30-ban jelölte meg. Eddig az időpontig még be lehetett váltani a már forgalomból kivont bankjegyeket érvényes fizetőeszközre. Ekkor a régi bankjegyek több mint 70 százalékát cserélte be a lakosság.
Az elévülési határidőt december 15-ig ugyan újra meghosszabbították, ám ez idő alatt csak mintegy 50.000 darab régi ötezrest váltottak be. December közepe után azonban az MNB-hez számos kérelem érkezett, amelyben a határidő újabb módosítását kérték.

A régi 5000 forintosokat mindenki csak az MNB pénztáraiban válthatja be díjmentesen. Az ügyintézési idő minimális, ám a bankjegyek valódiságát ellenőrzik. Amennyiben hamis bankót találnak, azt bevonják és az esetről jegyzőkönyvet vesznek fel. Aki nem tudja, vagy nem akarja az átváltást személyesen intézni, az értéklevélben is elküldheti pénzét az MNB bármely pénztárához.

(MTI)

Ajánló: