Jogosulatlanul minősítette államtitokká a Politikatörténeti Intézet kezelésében lévő iratokat a Nemz

Vágólapra másolva!
A Legfelsőbb Bíróság részítélete szerint Varga László történésznek, a Fővárosi Levéltár vezetőjének engedélyt kellett volna kapnia arra, hogy az általa a Politikatörténeti Intézettől kért dokumentumokba betekinthessen. Az iratokat a Nemzetbiztonsági Hivatal államtitkokká minősítette.
Vágólapra másolva!

Jogosulatlanul minősítette államtitokká a Politikatörténeti Intézet kezelésében lévő iratokat a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) - áll a Legfelsőbb Bíróságnak a Varga László kontra Nemzetbiztonsági Hivatal, Politikatörténeti Intézet perben szerdán kihirdetett részítéletében, amely egyúttal új eljárásra kötelezi az első fokú bíróságot.

Varga László történész, a Fővárosi Levéltár vezetője a per előzményéről elmondta: az intézettől olyan, több mint fél évszázada készült iratok kutatására kért engedélyt, amelyek részben az 1948 előtti magyar emigrációval, részben egy, a második világháború alatt működő magyar katonai állambiztonsági szerv tevékenységével, részben pedig a harmincas évekbeli felvidéki magyar ügynökhálózattal foglalkoznak.

Az intézet az iratok kutathatóságát illetően megkereste az NBH-t, amely államtitokra hivatkozva titkossá minősítette azokat. Ezt követően fordult bírósághoz a történész azzal, hogy mondják ki a hivatal minősítésének jogszerűtlenségét és kötelezzék a több mint százoldalnyi irat kiadására az intézetet.

(MTI)

Ajánló: