Lakóházba rohant egy tűzoltóautó Borsod megyében<br/>

Vágólapra másolva!
A Borsod megyei Edelényben csütörtökön délelőtt az úton lévő jégfolton megcsúszott egy égő asztalosműhelyhez vezényelt tűzoltóautó, és belerohant egy lakóházba. A balesetben három tűzoltó megsérült. A házban szerencsére nem tartózkodott senki.
Vágólapra másolva!

A kazincbarcikai tűzoltóság két tűzoltóautóját a Napsugár utcába, egy asztalosműhelyhez riasztották, ahol az épület tetőszerkezete égett - mondta Koroknai Péter százados, a megyei tűzoltóság ügyeletének vezetője. Az egymás után haladó két fecskendős kocsi közül a második a város belterületén egy erős kanyarban, az úttesten lévő jégfolton megcsúszott, irányíthatatlanná vált.

Az autó meglehetősen nagy sebességgel kiszakította a kanyarban lévő Szentpéteri út 18-as számú ház kerítését, majd a lakóház falába rohant. Az autót az épület fala állította meg, amelyen hatalmas lyukat szakított. A gépkocsi tűzoltókat szállító szekrénye szinte a felismerhetetlenségig összeroncsolódott.

A járművön három tűzoltó tartózkodott, akik - a rajtuk lévő menetfelszerelésnek köszönhetően - csak könnyebben sérültek meg. A mentők zúzódásokkal, kisebb törésekkel szállították őket a kazincbarcikai kórházba. Állapotuk kielégítő. A balesetnél keletkezett kár jelentős.

Az asztalosműhelyben keletkezett tüzet egy harmadik egység eloltotta.

(MTI)