Március végén folytatódik a Tocsik-per <br/>

Vágólapra másolva!
A Legfelsőbb Bíróság (LB) március 28-ra és 29-re, valamint április 5-re tűzte ki a Tocsik Márta és társai ellen különösen nagy kárt okozó folytatólagosan, társtettesként elkövetett csalás bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügy tárgyalását.
Vágólapra másolva!

Lomnici Zoltán, az LB főtitkára tájékoztatása szerint az ügyben 1999. február 8-án hozott fővárosi bírósági ítélet ellen benyújtott fellebbezésről dönt a Legfelsőbb Bíróság. Mint emlékezetes a büntetőügyben kihirdetett elsőfokú ítélet szerint a Fővárosi Bíróság bűncselekmény hiányában mentette fel a csalással és okirathamisítással vádolt Tocsik Márta jogásznőt és Liszkai Pétert, az ÁPV Rt. jogi ügyvezető igazgatóságának volt igazgatóját, valamint az rt. hanyag kezeléssel vádolt négy egykori vezetőjét: Szokai Imre elnököt, Bessenyei Zoltán és Spanyol József igazgatósági tagokat, illetőleg Lascsik Attila vezérigazgatót.

A bíróság ugyanakkor bűnösnek mondta ki Boldvai László szocialista országgyűlési képviselőt, a párt egykori pénztárnokát, továbbá Budai György és Vitos Zoltán vállalkozókat az ellenük befolyással való üzérkedés miatt emelt vád alapján. Az elsőfokú bíróság Boldvai Lászlót tíz hónap letöltendő fogházbüntetésre, Budai Györgyöt hat hónap, ugyancsak végrehajtandó fogházbüntetésre és ötmillió forint összegű pénzbüntetésre ítélte, s mindkettőjüket két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Vitos Zoltánt hat hónap felfüggesztett szabadságvesztéssel és 500 ezer forint összegű pénzbüntetéssel sújtotta a bíróság. Az ítélet arról is rendelkezett, hogy kobozzák el azt a 343 millió forintos jogosulatlan vagyoni előnyt, amelyet Tocsik Márta utalt át 1996-ban a Boldvai László és Vitos Zoltán, illetve a Budai György által megjelölt cégek számlájára. A 343 milliót még 1996-ban, nem sokkal a büntetőeljárás megindulás után visszafizették a cégek és a pénz azóta a Fővárosi Bíróság letéti számláján van. Boldvai, Budai és Vitos védői bűncselekmény hiányában történő felmentésért fellebbeztek.

Az ügyész az ő esetükben súlyosbításért, Tocsik Márta és az ÁPV Rt. egykori vezetői tekintetében pedig a bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen.

(MTI)

Korábban:

(1999. november 29.)