A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. készül az újabb havazásra<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Közterület-fenntartó (KFK) Rt. arra készül, hogy - bár a meteorológusok szerint a jövő héten kevesebb lesz a csapadék - nem lesz kevesebb a feladata - mondta Szegedi Péter, a cég szóvivője.

A meteorológiai előrejelzés szerint a havazás bármikor elkezdődhet a fővárosban. Egy-két centiméter hóra lehet számítani, -6, -8 Celsius-fok hőmérséklet mellett. Az FKF Rt. a havazás mértékétől függően, ha szükséges 110 gépet is munkába tud állítani, hogy az 1.200 kilométernyi fő- és tömegközlekedési útvonal a hajnali órákra biztonságosan járható legyen, és az autóbuszok menetrend szerint tudjanak közlekedni.

A továbbra is hideg időben páralecsapódásokra lehet számítani, a hidakon és a felüljárókon vékony jegesedések keletkezhetnek. Így a síkosságmentesítést akkor is el kell végezni, ha éppen nem havazik - tette hozzá Szegedi Péter.

A társaság szóvivője arra kéri a járművel közlekedőket, hogy saját érdekükben és a gyalogosok védelmében vegyék figyelembe az útviszonyokat, az ingatlanok tulajdonosait pedig arra, hogy tisztítsák meg az ingatlanuk előtti járdaszakaszt.

(MTI)