Bitangkasszából egészítették ki a szegedi püspökség dolgozóinak bérét<br/>

Vágólapra másolva!
Gyulay Endre püspök el sem tudja képzelni, hogy mi mindent tudok bizonyítani az egyházmegyében működő Bitangkassza adócsalásával kapcsolatban - állította a Blikknek Guliga György explébános. Az atya nevetségesnek tartja a Gyulay által kért APEH-vizsgálatot, hiszen szerinte a kettős könyvelést bizonyító dokumentumokat a püspök ezúttal sem fogja bemutatni. Guliga levélben fordult a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökéhez, Seregély Istvánhoz, hogy bizonyítsa neki állításait.
Vágólapra másolva!

A pénztárbizonylaton: Épület mázolás – 85 690 Ft.

Guliga levélben fordult Seregély István egri érsekhez, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökéhez, hogy részletesen feltárja és bizonyítsa eddigi állításait.

- Két hétig türelemmel várok a válaszra és felettébb érdekel, mit lép a püspöki kar - mondta a Blikknek az explébános. - Gyulay püspök el sem tudja képzelni, mi mindent tudok bizonyítani. A levél tartalma egyelőre nem publikus és csak azért közöltem létezését, hogy el ne sumákolják.

A Szeged-Csanád megyei püspök az utóbbi napokban többször is beszélt arról, hogy nem követtek el törvényszegést, és az úgynevezett stóla- és perselypénz egyébként is adómentes. Guliga szerint Gyulay azonban sosem a lényegről beszélt, ugyanis nem a bevételekkel van a baj, hanem a kiadásokkal. A Blikk birtokában lévő dokumentumok szerint a dolgozóknak csupán minimálbért adtak, a Bitangkasszából pedig kiegészítették a csekélyke fizetéseket.

A püspök mindemellett mindössze egy-kétezer forintos alkalmi kiadásokat ismert el, holott 80-150 ezer forintos, pecséttel ellátott pénztárbizonylatok tanúskodnak ennek ellenkezőjéről.

A Magyar Katolikus Püspöki Kar tegnapi sajtótájékoztatóján közölték: a püspöki kar nem kezdeményez átfogó vizsgálatot a Bitangkasszák ügyében, mert az sértené az egyházmegyék önállóságát. A kar gazdasági bizottságának elnöke, dr. Keresztes Szilárd csak a vállát vonogatta, amikor Guliga bizonyítékai kerültek terítékre:

- Csak a templomkasszák működéséről tudok, amit nem ellenőriz senki - közölte Keresztes. - Az ebből felhasznált pénzösszegekről nincsenek számlák, de a Vöröskereszt sem kér minden hajléktalantól bizonylatot.

(Blikk)