A földművelésügyi tárca négymilliárd forintot fordít belvízvédelemre <br/>

Vágólapra másolva!
A belvízzel elöntött és átnedvesedett területek nagysága a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium adatai szerint elérte a 324 ezer hektárt, ebből 211 ezer hektár a vetés és a szántó.
Vágólapra másolva!

- Országosan mintegy 14 ezer ingatlan 16 ezer lakója van veszélyben a belvíz miatt - jelentette ki Pintér Sándor csütörtökön, Fejér megyei látogatásának végén. A belügyminiszter szerint a legfontosabb feladat az úgynevezett gravitációs csatornák kiásása, és a meglévők rendben tartása.

Kolossváry Gábor, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium vízkárelhárítási főosztályának vezetője a hevesi operatív bizottsági ülésen elmondta, hogy felmérésük szerint, évente 4-5 milliárd forint ráfordítással, hat-hét esztendő kellene ahhoz, hogy a patakmedreket, vízelvezető árkokat rendbe hozzák, s megelőzzék az idei belvízkárokhoz hasonló helyzetet.

(MTI)