Az Országgyűlés elfogadta a praxistörvényt<br/>

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés pénteken elfogadta az önálló orvosi tevékenységről szóló törvényt, amely szerint a jövőben a háziorvosok csak a működtetési jog birtokában folytathatják tevékenységüket.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés 210 igen, 79 nem és 12 tartózkodás mellett elfogadta az önálló orvosi tevékenységről szóló törvényt. A törvény a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba. Ezután a háziorvosok csak a működtetési jog birtokában folytathatják tevékenységüket.

A működtetési jog a törvény szerint olyan, személyhez kapcsolódó vagyoni értékű jog, amely jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén elidegeníthető és folytatható.
A működtetési jogot azok a háziorvosok, házi gyerekorvosok és fogorvosok szerezhetik meg, akik a törvény hatálybalépésének napján az adott tevékenységet végzik. Amennyiben a külön jogszabályban foglalt feltételeknek megfelelnek, külön engedély nélkül jogosultak a működtetési jog alapján végezhető tevékenység gyakorlására. A költségvetés számára így mindez nem jelent többletterhet.

A működtetési jog bérbe, haszonbérbe nem adható, és gyakorlásának joga át nem engedhető.
A működtetési jog - néhány kivételtől eltekintve - 2000. december 31-ig nem ruházható át. Ez után az időpont után megszerzése illetékfizetési kötelezettséggel jár. Ha valaki a törvény erejénél fogva szerezte meg a működtetési jogot, számára az ezt tanúsító hatósági bizonyítvány kiállítása illetékmentes.

Az Országgyűlés az ellenzék által benyújtott módosító indítványok közül egyet sem fogadott el. A kisgazdák csütörtökön visszavonták összes módosító indítványukat, amelyeket korábban az alkotmányügyi, a költségvetési és az egészségügyi bizottság is támogatott. Az egyik módosító javaslatuk az volt, hogy a területi ellátási kötelezettség nélküli háziorvosoknak is folytatható és elidegeníthető legyen a praxisuk. A jogosultságot azonban nem az orvosi kamaránál, hanem az ÁNTSZ-nél kellett volna igazolniuk. A másik módosítás lényege az lett volna, hogy a működtetési jog még kivételes esetekben sem lett volna átruházható 2000. december 31-ig.

A párt azért vonta vissza az indítványokat, mert az egészségügyi tárcával megállapodásra jutottak arról, hogy az FKGP által lényegesnek tartott kérdéseket más jogszabályokban rendezik.
Amennyiben a kisgazdák ragaszkodtak volna a változtatásokhoz, a házszabály értelmében pénteken még nem lehetett volna szavazni a törvényről.

A praxistörvényről először decemberben szavaztak a képviselők. Akkor azonban nem volt meg a kellő támogatottság, mert a kisgazdák nem vettek részt a szavazáson.

[origo]

Korábban: