Helyzetkép<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Debrecen

Csendesen telt az éjszaka a MÁV Rt. Debreceni Igazgatósága területén - közölte vasárnap délelőtt Tasi Gábor igazgatóhelyettes. A vasúti vezető elmondta: az éjszaka munkába vezényelt vasutasok 34 százaléka, a nappali dolgozóknak 26 százaléka vett részt a munkabeszüntetésben. Ez annyit jelent, hogy a vasárnap munkába vezényelt 678 vasutas közül 494-en dolgoznak. A mozdonyvezetők közül ketten vállalták a munkát, de műszakjuk vasárnap délben lejár, így csak teherkocsi-mozgatást tudnak velük végeztetni.

Tasi elmondta: a nap folyamán csak a szakszervezetek által engedélyezett vonatok indítására van egyelőre lehetőség a térségben. Ugyanakkor reményét fejezte ki: az országos operatív bizottságban megegyezés születik arról, hogy Debrecen és Budapest között mentesítő személyvonatot indítsanak vasárnap.

Pécs

Murakeresztúron a sztrájkoló vasutasok vasárnap feltartóztatták a Nagykanizsáról 5 óra 10 perckor Dombóvárra indított,é s a sztrájkbizottság által is engedélyezett személyvonatot - mondta a MÁV Pécsi Területi Igazgatóságának szóvivője, Imre Lászlóné. A Murakeresztúron leállított szerelvény pótlására Gyékényesről indítottak Dombóvárra vonatot, amely már akadálytalanul tudott közlekedni.
A MÁV felelősségre vonja a vonat feltartóztatásában közreműködő murakeresztúri személyzetet.

A szóvivő beszámolt arról is, hogy a dél-dunántúli vasútvonalakon a vasárnapi nappali műszakra jelentkezett 713 vasutasból 541-en vették fel a munkát, azaz 172-en sztrájkoltak, köztük 124 mozdonyvezető.

Szeged

Újabb mozdonyvezetők jelentkeztek munkára, így vasárnap az elégséges szolgáltatáshoz képest 58-al, a szombaton közlekedőknél pedig tízzel több vonatot tudnak közlekedtetni a Dél-Alföldön - közölte a MÁV szegedi igazgatóságának vezetője, Szabó Gyula. Hozzátette: sikerült megszervezni, hogy Szegedről vasárnap délután 5 óra 25 perckor személyszállító vonat induljon a fővárosba, és így a Budapesten tanuló diákoknak sem kell más közlekedési lehetőséget keresniük.

Az igazgatóság területén a forgalmi személyzet tagjai közül már alig vannak olyanok, akik támogatják a munkabeszüntetést. Szabó hozzátette: a vasutassztrájk kezdete óta először csökkent 20 százalék alá a munkát megtagadó vasutasok aránya a Dél-Alföldön.

Miskolc

A MÁV Rt. miskolci igazgatóságának területén a vasárnap délelőtti műszakra vezényelt 567 vasutas közül 435-en álltak munkába, azaz 77 százalékuk nem sztrájkolt - mondta Dudás József vasútigazgató. Hozzátette: a mozdonyvezetők és a kocsivizsgálók közül kerül ki a sztrájkolók túlnyomó többsége.

A miskolci vasútigazgatóság területén továbbra is csak az elégséges szolgáltatásnak megfelelő 99 vonat közlekedik. Dudás szerint bár szeretnének újabb vonatokat indítani, délelőtt 11 óráig erről még nem született megállapodás a szakszervezetekkel.

Talpas József, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének területi titkára közölte: a miskolci gépészeti főnökségen szolgálatba rendelt 189 délelőtti műszakos dolgozó közül 123-an (65,1 százalék) nyilatkoztak úgy, hogy addig továbbra sem hajlandóak felvenni a munkát, amíg nem születik megállapodás. A 103 délelőttös mozdonyvezető közül csupán kettő nem sztrájkol. Őket a vasútigazgatóság vezetése a bükkábrányi külszíni fejtésből a visontai erőműbe induló teherszerelvényeken lignitszállításra, illetve a putnoki bányából a tiszapalkonyai erőműbe történő szénszállításra állította be.

A mozdonyvezetők érdekvédelmi tisztségviselője szerint nem igaz a vasút vezetésének azon állítása, hogy a személyforgalmat akarják erősíteni. Szerinte ha így lenne, akkor a nem sztrájkoló mozdonyvezetőket is a személyvonatok közlekedtetésére állítanák be, márpedig nem ez történik.

Cseh Béla, a VDSZSZ helyettes területi vezetője szerint amennyiben a miskolci igazgatóság vezetése továbbra is csak a teherszállítás erősítését szorgalmazza, akkor meg fogják akadályozni az elégséges szolgáltatásban szereplő, a miskolci Tiszai pályaudvarról vasárnap délután 16 óra 10 perckor Hatvanba közlekedő személyvonat indítását.

Szendrei Géza, a Vasutasok Szakszervezetének területi titkára azt mondta: ha a területi vezetés továbbra is ragaszkodik a tehervonatok indításához, akkor olyan döntést hoznak, hogy az elégséges szolgáltatásban szereplő napi 99 személyvonatból annyival kevesebbnek az indításához járulnak majd hozzá, mint amennyivel beleegyezésük nélkül növelik a tehervonatok számát.

(MTI)