Az óbudai önkormányzat szerint 70 millió forinttal károsította meg egy brókercég a kerületet<br/>

Vágólapra másolva!
Feljelentést tett hűtlen kezelés gyanúja miatt a III. kerületi önkormányzat vezetése, a kerület pénzügyi befektetéseit kezelő brókercég ellen. A képviselők szerint több mint 70 millió forint hiányzik abból az összegből, amit a brókercégre bíztak.
Vágólapra másolva!

Márkus András, az MSZP III. kerületi elnöke elmondta: a Bre-Wor Observer Brókerház Rt.-t tavaly nyáron pályázat útján bízta meg az önkormányzat a kerület 127 millió forintos vagyonának kezelésével.

December közepén, a szerződés lejártakor, még úgy tűnt, miden rendben van a brókercég körül. A kerület azt tervezte, hogy januárban újabb szerződést köt a céggel. Arról, hogy mégsem ment minden rendben, január 24-én a letétkezelő Raiffeisen Banktól értesült az önkormányzat.

Egy decemberi irat alapján ugyanis a bank arra a következtetésre jutott, hogy az elvárhatónál kevesebb önkormányzati pénz van a brókercégnél.

Márkus András szerint bizonyíték ekkor még nem támasztotta alá a szabálytalanságokat. A letétkezelő bank csak ezen a héten szerda este tájékoztatta az önkormányzatot arról, hogy több mint 70 milliós vagyon hiányzik a brókercég által kezelt önkormányzati portfóliócsomagból. Tarlós István Óbuda polgármestere ezután feljelentette a céget.

Pánczél Ferenc, a Bre-Wor Observer Brókerház Rt. igazgatótanácsának elnöke, korábbi kerületi képviselő az ügy lezárásáig nem kívánt nyilatkozni.

(MTI)

Ajánló: