A vasutassztrájk 12. napján ismertették javaslataikat a tárgyaló felek<br/>

Vágólapra másolva!
A Vasutassztrájk 12. napján mind a MÁV Rt., mind a reprezentatív szakszervezetek nyilvánosságra hozták javaslataikat. A vasúttársaság csak a bérkérdésről, míg a szakszervezetek a Munka törvénykönyvével és a szakszervezet és a társaság kapcsolatáról szóló kérdéseket is egyszerre kívánják tárgyalni. Az ország vasúthálózatain még mindig csak a vonatok egyharmada közlekedik.
Vágólapra másolva!

A MÁV Rt. vezetése szombaton reggel azt javasolta a szakszervezeteknek, hogy válasszák külön a bérkérdésektől a szakszervezeteknek a Munka törvénykönyve feletti többletjuttatási igényét, illetve a szakszervezeti feladatok részbeni átvállalásának kérdését.
A MÁV szerint a szakszervezeti feladatok részbeni átvállalásáról csak a sztrájk befejezése után kellene tárgyalni.

Ezenkívül a MÁV Rt. kész megfontolni, hogy a dolgozók mentesüljenek a sztrájk veszteségének rájuk való terhelésétől. Ezért Kukely Márton vezérigazgató kezdeményezi a MÁV Rt. Igazgatóságának összehívását.
A MÁV javaslata felhívja a figyelmet arra, hogy a vasúttársaságnak okozott, sztrájk miatti közvetlen veszteséget csak többletteljesítménnyel lehet ellensúlyozni. A vasutasok érdekeltségét a pluszteljesítmény elérésében csak akkor tudja a MÁV vállalni, ha a tervezett 6 százalékos infláción felüli keresetnövekményhez a többletteljesítmények arányában jutnak hozzá a dolgozók.

A szakszervezet szombaton délelőtt átnyújtotta a MÁV tárgyaló delegációjának a kompromisszumos javaslatát, ha ezt a munkáltató elfogadja, a reprezentatív szakszervezetek sztrájkfelhívásukat záros határidőn belül visszavonják.

A javaslat szerint az 1999. évi 1,5 százalékos bértömeg 2000. évi felhasználását oly módon kívánják megvalósítani, hogy azon munkavállalók személyi alapbérének fejlesztésére fordítanák alapbérarányosan, akinek az alapbér-fejlesztése idén nem érte el a 8,5 százalékot.

A szakszervezetek a hároméves megállapodás 2-es számú mellékletéből törölni javasolják az arra vonatkozó mondatot, miszerint a 2000. február 1-től meghirdetett sztrájk által február 2-án 18 órától kezdődően a munkabeszüntetés végéig a MÁV Rt.-nek okozott, igazolt veszteség összegével csökkenjen a bérfejlesztésre fordítható keret.

Elvi megegyezés született arról, hogy március 31-ig közösen felülvizsgálják a szakszervezetek által használt irodahelyiségeket, és megállapodnak számuk csökkentéséről.
Megegyeztek abban is, hogy kölcsönösen eltekintenek a sztrájkesemények miatti bírósági, illetve munkáltatói eljárások kezdeményezésétől.

A reprezentatív szakszervezetek azt is indítványozzák, hogy a munkáltató tekintsen el annak a megállapodásnak a felmondásától, mely szerint levonják a munkabérből a szakszervezeti tagdíjat, s az összeget át is utalják. Javasolják továbbá, hogy ezen egyezmény felmondására a hároméves megállapodás felmondási szabályai legyek irányadók.

A szakszervezetek javasolják továbbá, hogy a munkaidő-kedvezményt az 1999. évi mérték alatt, de a Munka törvénykönyvében meghatározott szint felett mindkét fél számára elfogadhatóan határozzák meg. Számítási metodikája pedig továbbra is kapcsolódjon a felek korábbi megállapodásaihoz és az üzemitanácsi-választások eredményeihez.

***

Záhonyból szombaton elindítják és várhatóan még a nap folyamán befut Dunaújvárosba az a vasúti szénszállítmány, mely a Dunai Vasmű kokszolójának folyamatos üzemeltetéséhez szükséges anyagot szállítja.
A MÁV dél-dunántúli szolgálati helyein a szombati nappali műszakra jelentkezők 24 százaléka nem vette fel a munkát

Csendes a vasút a MÁV Rt. debreceni igazgatóságának területén is, ahol a vasutasok 72,7 százaléka dolgozik és mindössze egy mozdonyvezető dolgozik, aki tolatásokat végez Debrecen térségében.

A miskolci igazgatóság területén a délelőttös műszakba vezényelt dolgozóknak csupán 5 százaléka sztrájkol, ennek ellenére továbbra is csak a még elégséges szolgáltatásnak megfelelő 99 személyvonat közlekedik.
A délelőttös masiniszták közül mindössze ketten álltak szolgálatba. Ez viszont éppen elegendő ahhoz, hogy az alapszolgáltatáson túl ne tudjanak plusz személyvonatokat indítani. Ezt egyébként nem is tervezik.
A két nem sztrájkoló mozdonyvezető segítségével a nagyobb borsodi iparvállalatoknak és az erőműveknek továbbítanak a termeléshez szükséges alapanyagokat, illetve szenet és lignitet.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000.02.11.)