Megegyeztek az olajügyeket vizsgáló bizottság munkamódszerében

Az olajügyekkel és a szervezett bűnözéssel összefüggő korrupciós ügyek feltárására létrehozott parlamenti vizsgálóbizottság hétfői, második ülésén a munkamódszeréről döntött a testület.

A zárt ülést követő sajtótájékoztatón Pallag László (FKGP), a bizottság elnöke elmondta: egyhangúlag fogadták el, hogy bekérik mindazokat a nyomozati iratokat, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök juttatott el Györgyi Kálmán legfőbb ügyészhez a rendőrség, valamint a vám- és pénzügyőrség olajügyekben folytatott eljárásaival kapcsolatban.

Pallag László tudomása szerint a legfőbb ügyész a bizottság rendelkezésére bocsátja majd a rendőrségi alapítványokra vonatkozó vizsgálatának eredményét is, amely várhatóan február végére készül el. A testület elnökének tájékoztatása szerint Balogh László (MDF) javaslatára úgy döntöttek, hogy 1990 helyett 1989-től kezdődően tekintik át a bizottság feladatkörébe tartozó ügyeket.

Pallag László jelezte: a testület a lehető leghamarabb megkezdi a szükségesnek tartott meghallgatásokat. A tervek szerint meghallgatják a legfőbb ügyészt, a titkosszolgálatok volt és jelenlegi vezetőit, valamint Pintér Sándor belügyminisztert, úgy is mint korábbi országos rendőrfőkapitányt. A testület vizsgálni fogja a gyanús cégek alapításában részt vevő ügyvédek, illetve az olajügyekkel kapcsolatos büntetőeljárásokban képviseletet ellátó védők szerepét is.

A kisgazda politikus elmondta: a legnagyobb üzemanyag-felhasználóktól, például a közlekedési vállalatoktól, a honvédségtől, továbbá a Mol Rt.-től információkat kérnek majd arról, hogy mikor és milyen mennyiségű és értékű ilyen terméket szereztek be. Pallag László jelezte, hogy júniusig várhatóan 1,7 millió forint áll majd a testület rendelkezésére szakértők alkalmazására.

A bizottság szükségesnek tartja, hogy a szakértők a legszigorúbb, C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzésen essenek át. A testület támogatta egy ingyenesen hívható telefonszám létesítését is, amelyen bárki bejelentést tehet az olajügyekkel összefüggő ismereteiről. A képviselők igényt tartanak arra, hogy az így beérkező információkhoz folyamatosan hozzáférjenek.

Az információk esetleges kiszivárogtatásának megelőzése érdekében - korábbi döntésüknek megfelelően - a képviselők a zárt ülést megelőzően mobiltelefonjaikat a folyosón egy őrzött bőröndben helyezték el.

(MTI)

Korábban: