Védett állatok pusztultak el egy szabálytalan dúvadirtás miatt Hajdú-Bihar megyében <br/>

Vágólapra másolva!
Feltehetően dúvadirtási szándékkal helyeztek ki eddig ismeretlen elkövetők mérgezett szárnyasfejeket Pród határában.
Vágólapra másolva!

A területen két agyonlőtt fiatal őzet is találtak, amelyeket kizsigereltek, és a belsejükbe mérget szórtak. Az elképesztő mérgezés következtében elpusztult a helyszínen egy különösen védett réti sas, 18 egerészölyv és egy ugyancsak védett vadmacska – közölte Szilágyi Gábor, a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatóhelyettese.

A Hortobágyi Nemzeti Park és a vadászati hatóság szakemberei együttesen kutatnak további elhullott állatok után. A Debreceni Állat-egészségügyi Állomáson megkezdték az elhullott állatok toxikológiai vizsgálatát. Annyi bizonyos: a pródi állatpusztulás nincs összefüggésben a tiszai ciánszennyeződéssel.

Az igazgató szerint keddre fény derülhet arra, hogy milyen méreg okozta a védett állatok pusztulását. A rendőrség az ügy részleteinek és az elkövetők kilétének felderítésére nyomozást indított.

(MTI)