Betiltották a kakasütést Csurgónagymartonon<br/>

Vágólapra másolva!
Állatkínzásnak minősítette a bíróság a nagymartoni kakasütést. A tarajosokat a falunapokon évtizedek óta a földbe ássák és a bekötött szemű versenyzőknek cséphadaróval el kell találniuk a jószágokat.
Vágólapra másolva!

Az állatvédők, élükön Brigitte Bardot-val már hat éve tiltakoznak a csurgónagymartoniak szórakozása: a kakasütés ellen. A nagyatádi bíróság kedvükre tett: állatkínzássá minősítette a látványosságot és utasította a csurgói önkormányzatot, hogy örökre szüntesse azt be. A kis faluban az augusztusi falunapok fénypontja évtizedek óta az, hogy a tarajosokat a földbe ássák és a bekötött szemű versenyzőknek cséphadaróval kell eltalálniuk őket.

- Hatéves korom óta minden évben megnézem a kakasütést - mesélte a helybéli Kovács János (71). - A legkedvesebb szórakozásom volt, igazán nem értem, miért kell ebből nagy ügyet csinálni! Az, hogy Bardot utasítgatja a magyar bíróságot, nagy szégyen.

A Belügyminisztérium megállapította, hogy a kakasütés módja szabálysértő. A döntés után műanyag- és cserépkakast használtak a rendezők Csurgónagymartonban, ez azonban nem aratott sikert, így tavaly visszatértek az élő kakashoz. A Somogy megyei főügyészség keresetlevelet nyújtott be a csurgónagymartoni önkormányzat ellen, amelyben kérte, hogy tiltsák be az élő kakasok ütését, mert az állatkínzás. A Nagyatádi Városi Bíróság ma kötelezte az önkormányzatot, hogy szüntesse be a rendezvényt.

(Blikk)