Újabb ciánmérgezés indulhat el a tavaszi esőzések miatt<br/>

Vágólapra másolva!
A dorogi égető nem harcol a halak megsemmisítéséért Mindaddig fennáll az újabb súlyos ciánmérgezés veszélye, amíg az illetékes hatóságok be nem záratják a nagybányai Aurul üzemét. A hatalmas mennyiségű ciánnal dolgozó vállalat tárolótava a tavaszi esőzések nyomán ismét katasztrófát okozhat. Szakértők szerint a hazai szervezeteknek fel kell készülniük, hogy ne érhesse váratlanul az országot egy esetleges újabb szennyezés. A mérgezés másodlagos hatásai egyre érezhetőbbek a Tiszán, mert újabb tetemek kerülnek a felszínre. A dorogi égetőmű és a környezetvédelmi minisztérium között patthelyzet alakult ki.
Vágólapra másolva!

Óránként akár a kétszáz tonnát is meghaladó érctartalmú őrlemény ciánkezelésére alkalmas a nagybányai Aurul gyár technológiája. Mint azt a Népszavának Thúróczy István bányagépmérnök, környezetvédelmi szakértő elmondta, az ehhez szükséges igen nagy mennyiségű mérgező anyagot a használatot követően 30 százalékos vasszulfátoldattal ártalmatlanítják. A szakszerűen elkészített, úgynevezett kazettás "meddőtóból" elvezetik az iszapból kiváló fémeket, a tó felületén folyamatosan semlegesítik az ártalmas anyagokat.

A szakértő, aki korábban egy hasonló technológiájú - és ma is működő - ezüst-előkészítő üzem építését és működtetését is irányította Marokkóban, tapasztalatai alapján úgy véli, a romániai ciánveszély nem szűnt meg, a tavaszi esőzések újabb tragédiát okozhatnak. Amíg a hatóságok nem állítják le az üzemet és nem gondoskodnak a ciántartalmú víz teljes semlegesítéséről, a mérgezés veszélye fennáll.

A tájékoztatások szerint ugyan megemelték az Aurul ciántavának gátját, ám ez a szakember szerint nem jelent megfelelő biztosítékot egy újabb kifolyás ellen. Úgy véli, hogy a gyár anyagmérlege, azaz az oda be-, illetve onnan kikerülő anyagok kötelező mennyiségi nyilvántartása – amennyiben ilyet egyáltalán vezettek - választ adhatna a környezetvédők legfontosabb kérdéseire.

Thúróczy szerint a hazai hatóságoknak komolyan fel kellene készülniük arra, hogy amennyiben újabb szennyezés indul útnak, azt miként ártalmatlanítsák.

A januári mérgezés másodlagos hatásai mind jobban érvényesülnek a Szamos és a Tisza felső folyása környékén. A Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség a harmadfokú vízminőség-védelmi készültséget kiterjesztette a Záhony és Tiszabercel közötti, s a Szamos teljes nyírségi szakaszára. Szőke Sándor, a szervezet igazgatója elmondta: a tetemeket a vízügyesek gyűjtik össze. Ártalmatlanításukról az állati hulladékokat megsemmisítő telepek gondoskodnak majd. Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság főmérnöke elmondta: néhol csak néhány darabot, máshol hárommázsányi haltetemet találnak, egy ló és egy szamár maradványaira is rábukkantak.

Várhatóan már ma megvizsgálják a Komárom-Esztergom Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás szakértői, hogy nagyobb mennyiségű állati tetem fogadására felkészült-e a Dorogi Hulladékégető Kft. Holdampf Róbert, az állomás vezetője szerint három évvel ezelőtt a cégnek kórházi, gyógyszergyári és laboratóriumi hulladék égetésére adtak engedélyt. Csak kisállatokat - kísérletnél használt patkányt, egeret - égethetnek el.

Az égetőmű nem kíván harcolni azért, hogy a ciánnal szennyezett haltetemeket elégethesse. Nem kérnek engedélyt, de örömmel veszik, ha a hatóságok úgy döntenek, hogy szükség van a dokumentum kiadására - fogalmazott Lágler Katalin, a cég vezetője, aki szerint ciános és kórházi hulladék, valamint kísérleti állatok megsemmisítésére van a kft.-nek engedélye, igaz, kifejezetten ciános halakra nincs. A jogszabályban nem szerepel ciános halakra vonatkozó kitétel.

Gönczy János tiszai kormánybiztos kezdeményezi, hogy az illetékes miniszter terjessze ki a halfogási tilalmat az ívási időszak jogszabályban meghatározott végéig a teljes Tisza-völgyre, illetve minden Tiszába torkolló folyóvíz meghatározott szelvényéig. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára romániai útjáról hazatérve közölte: úgy értesült, hogy a román állam tervezi a vétkes román vállalat perbefogását.

(Népszava)

Korábban:

(2000.02.23.)