Önállóságukat hangsúlyozzák a pártok ifjúsági szervezetei<br/>

Vágólapra másolva!
Kialakíthatják önálló véleményüket a pártok ifjúsági tagozatai - nyilatkoztak a Magyar Hírlapnak egyhangúlag a szervezetek vezetői. A megkérdezettek szerint az ifjúsági szervezetek egyik célja az utánpótlás-nevelés, a fiatalok pedig úgy vélik: már a következő választásokon képviselő-jelöltként indítják őket az anyapártok.
Vágólapra másolva!

Politikai utánpótlás-nevelő bázisként határozta meg a Fidelitast Gyürk András, a Fidesz ifjúsági szervezetének elnöke. Gyürk kijelentette: nem egyeztetnek a párt vezetőivel a szervezet akciói előtt. A képviselő szerint álláspontjuk ritkán különbözik a párt véleményétől, általában arra van példa, hogy karakteresebb megfogalmazásuk után kerül be a párt politikájába az általuk felvetett probléma. Gyürk elmondta: a Fidelitas mindenkori elnöke tanácskozási joggal vehet részt a Fidesz elnökségének ülésein, és a párt országos választmányába is delegálhat három, szavazati joggal rendelkező tagot. Ezáltal részt vehetünk a döntéshozatalban - tette hozzá.
Várhegyi Attila, a Fidesz országos választmányának elnöke kiemelte: a Fidelitas képviselőinek a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséggel azonos jogaik vannak a testületekben. A Fidesz nem "bábáskodó nagybácsiként", hanem valódi partnerként kezeli ifjúsági tagszervezetét, de semmiféle kötöttséget nem határoz meg véleményük kialakításában - fogalmazott.
Egy politikai ifjúsági szervezetnek kötelező az anyapárttól eltérő véleményt kialakítani, ugyanis a partnerség nem szervilizmusra épül - nyilatkozott Tóbiás József, a Fiatal Baloldal elnöke. A képviselő szerint többször előfordult, hogy a Fib bizonyos ügyekben pozitív kényszert gyakorolt az MSZP-re, és a párt átvette ötleteiket. Tóbiás kijelentette: szervezetük olyan véleményt jelenít meg, ami hozzáadódik a párt által képviselt értékeihez. Attól még nem nő egy párt támogatottsága, hogy sok szervezettel alakít ki partneri viszonyt, ugyanis nem minden szervezet politizál azok nevében, akiket hivatalosan is feltüntet - tette hozzá Tóbiás. A politikus hangsúlyozta: bár rövidesen létrejöhet a társult szervezeti viszonyról szóló megállapodás az MSZP-vel, egyelőre eltérő vélemények vannak ennek minőségét illetően.
Tóbiáshoz hasonlóan nyilatkozott az ifjúsági szervezetek munkájáról Zuschlag János, az Ifjú Szocialisták Mozgalmának ügyvezető alelnöke. A képviselő kijelentette: sokszor kommunikálnak az MSZP-től eltérő módon, de erről előre tájékoztatják a párt vezetőit.
Burány Sándor, az MSZP elnökségi tagja úgy nyilatkozott: a Fiatal Baloldal és az Ifjú Szocialisták Mozgalma olykor vitákat követelő különvéleményének ad hangot, a különbség leginkább a stílusban alakul ki. A fiatalok szerepet vállalnak a testületekben, képzésükre több millió forintot költ a párt. Elvárják, hogy véleményüket határozottan képviseljék, még ha az nem mindig egyezik is az MSZP álláspontjával - fogalmazott Burány. Az MSZP új alapszabálya szerint a szeptemberi tisztújító kongresszuson a párt vezető testületeiben húszszázaléknyi helyet kapnak a harmincöt év alatti politikusok.
A Független Ifjúság új vezetősége követni kívánja az FKGP politikáját, de vitás kérdésekben egyeztet a párttal. Imrédy Szabolcs, a szervezet múlt héten megválasztott elnöke fontosnak tartja a jó kapcsolatot a párt meghatározó politikusaival, többükkel tárgyalt is már erről. A Független Ifjúság múlt hét végi tisztújító kongresszusa után visszaköltözhetett a párt székházába. A szervezet elnöke reméli: képesek olyan hatékonyan dolgozni, hogy többen képviselőjelöltként indulhassanak a választásokon.
Gyimóthy Géza FKGP-alelnök azt várja a fiataloktól, hogy kövessék a párt értékrendjét, és vegyék át a stafétát az idősektől. Gyimóthy biztosra veszi, hogy a Független Ifjúság új vezetése minden kérdésben egyetért a pártvezetéssel.
Az SZDSZ Új Generáció nevű platformjának nincs kinevezett vezetője, tagjai közül Ónody Tamás jelenik meg legtöbbször a nyilvánosság előtt. Ónody kijelentette: az Új Generáció nem ifjúsági szervezet, így nem lehet azonos státusa a Fidelitasszal vagy a Fiatal Baloldallal. Az SZDSZ utánpótlásaként határozzuk meg magunkat - mondta. Az Új Generáció nem kap állandó támogatást az SZDSZ-től, nincs vezetősége és költségvetése, mindössze konkrét lépéseiket támogatja a párt. Ónody szerint néhány tagjuk képviselőjelölt lesz 2002-ben Ónody elképzelhetőnek tartja, hogy olyan dolgokat is kimondjanak, amelyek a fiataloktól jobban hangzanak, s a vezetők - esetleg taktikai okokból - nem hangoztatják.
Magyar Bálint pártelnök szerint is csak "műfaji egyeztetés" szükséges a pártvezetés és az Új Generáció között. Tekintettel arra, hogy a fiatalok az SZDSZ-en belül politizálnak, az alapszabályt figyelembe kell venniük.
Az Ifjúsági Demokrata Fórum autonóm szervezet, amelyet nem az MDF irányít - nyilatkozott Hende Csaba. A párt alelnöke elmondta: szervezetük képviselője tanácskozási joggal részt vesz az MDF elnökségi ülésein, szavazati joggal az országos választmány és a megyei választmányok ülésein. A fiatalok szervezete maga határozza meg céljait - tette hozzá. Hende kijelentette: mind a párt, mind pedig annak ifjúsági szervezete saját véleményét képviseli. Az még nem fordult elő, hogy az állaspontokat ne tudtuk volna közelíteni - fogalmazott Hende.
Az MDF még sosem avatkozott be az Ifjúsági Demokrata Fórum ügyeibe - nyilatkozott Pettkó András, az országos választmány elnöke. A szervezet értesíti akcióiról a pártot, s meghívják rendezvényeikre a politikusokat. Jó az együttműködés a frakcióval: minden képviselő mellett dolgozik egy hozzájuk tartozó szakértő.
A MIÉP az egyetlen parlamenti párt, amelynek ifjúsági tagozata jogilag nem önálló - mondta Fenyvessy Zoltán. A párt alelnöke hangsúlyozta: a fiataloknak nem lehet a pártétól eltérő véleménye, mivel az alapszabály őket is kötelezi. Ezzel együtt az ifjúsági tagozat elég nagy függetlenséget élvez, szervezhet akciókat, tarthat rendezvényeket, egyeztetniük pedig akkor kell a párttal, ha valamilyen kérdésben bizonytalanok - tette hozzá.
A MIÉP még sosem kérte a tagozatot arra, hogy szervezzen olyan akciót, amelyen a párt nem vehetne részt - szögezte le Tasnádi András. Az ifjúsági tagozat elnöke elmondta: minden megmozdulásuk előtt konzultálnak" a MIÉP elnökségével. Tasnádi szerint mellérendeltség van a két szervezet között, nem szeretnének ennél nagyobb függetlenséget.

Gréczy Zsolt, Nagy Szilvia, Varga Gergely

(Magyar Hirlap)