Pokolgép ölt meg egy férfit Dunaszerdahelyen<br/>

Vágólapra másolva!
Újabb áldozata van a dunaszerdahelyi alvilági leszámolássorozatnak: csütörtökre virradóra egy autóban elhelyezett pokolgép ölt meg egy 32 éves férfit. A HavariaPress értesülése szerint a detonáció olyan hatalmas erejű volt, hogy a gépjármű maradványait a robbanás helyszínétől mintegy száz méterre találták meg.
Vágólapra másolva!

A szlovák rendőrség közlése szerint a Dunaszerdahelyhez közeli Nyárasdon végrehajtott leszámolás áldozata, Cs. László hajnali negyed háromkor utolsóként hagyta el a helyi kocsmát, majd beült Lada típusú gépkocsijába, amely az indítás pillanatában felrobbant. Az autó vezetője azonnal életét vesztette. A HavariaPress értesülése szerint Cs. László családjában nem ez volt az első merénylet. Testvérét és unokaöccsét tavaly márciusban mészárolták le a dunaszerdahelyi Fontana bárban másik nyolc személlyel együtt.

Nem megerősített értesülések szerint az áldozat annak a Pápay Tibor nevével jegyzett bandának volt a tagja, melynek tíz tagját tavaly három álarcos merénylő a Fontana bárban néhány másodperc alatt, gépfegyverrel lemészárolta. Sajtóértesülések szerint a Fontanában kivégzettek egyike, Vida Tamás állt a budapesti Aranykéz utcai merénylet hátterében.

(MTI)

(Havaria Press)