Új programot készít a Fidesz<br/>

Vágólapra másolva!
A Kövér László Fidesz-MPP- elnök által tervezett személyi és strukturális változások után pártprogram megírásába fogna az "új csapat" ? értesült a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

Kövér a pártelnöki munkába egyelőre még nem fogott bele teljes lendülettel, erre május eleje, azaz a miniszteri munkakör befejezése után lehet számítani. Úgy tudjuk, a Lendvay utcai pártközpontba ezután az időpont után várható új arcok feltűnése. A Kövér László által életre hívott új struktúra és az új szakértői csapat pedig egy új pártprogram megírására is hivatott lesz. Nem arról van szó azonban, hogy a korábban a főleg Áder János ügyvezető pártalelnök által összeválogatott, jelenleg is a Lendvay utcai központban dolgozó csapat tagjait cserélnék le. Így várhatóan helyén marad Farkas Attila sajtófőnök és Kovács Attila, a szervezési osztály vezető szakembere is. Felmerült viszont, hogy Rogán Antal, a Fidelitas alelnöke, a Fidesz-MPP parlamenti képviselője Kövér László közvetlen munkatársaként bekapcsolódik a pártszervezésbe. Korábban arról is szó volt, hogy a párt előző irodavezetőjeként, az 1998-99-ben Kövér László minisztériumi vezető tanácsadójaként megismert Szadai Károly is a Lendvay utcába tart. E tekintetben új helyzetet teremtett az, hogy Szadai a Fidesz-MPP színeiben a Magyar Rádió kuratóriumának elnöki székébe kerül. Ez azonban nem zárja ki, hogy tapasztalatait és energiáit részben mégiscsak a pártközpontban hasznosítsa majd.

Korábban az elnökség mellett dolgozó szakmai kabinetrendszer a párt kormányra kerülése után lényegében érintetlenül át lett emelve a párt mellől a parlamenti frakció mellé. Várhegyi Attila országos választmányi elnök úgy véli: a kabinetek munkája elsősorban a törvényhozáshoz kapcsolódik. A párt melletti leendő szakmai tagozatok jóval szélesebb kitekintésben, hosszú távra, stratégiai kérdésekkel foglalkoznak majd. Megerősített információnk szerint Kövérrel pártja méltányosan bánik kormányzati posztjának feladása után. Miniszteri fizetését a jövőben is megkapja a pártkasszából, és természetesen szolgálati gépkocsi is jár a kormánypárt első emberének.

(Magyar Hirlap)

Ajánló: