2 milliárd forintot ad a környezetvédelmi tárca a halott folyók feltámasztására

3 év alatt, 2 milliárd forintot ad a Környezetvédelmi Minisztérium a Tisza és a Szamos felélesztésére. Tudja a minisztérium, hogy kevés, de azt mondják, ennyi van.

A Szamosban már évek óta nem lehet fürdeni, s most a ciánszennyezés miatt a horgászatról is le kell mondaniuk a környékbelieknek. Pepó Pál pénteken, a helyszínen tett látogatásán elmondta, hogy a minisztérium költségvetéséből a következő 3 évben csaknem 2 milliárd forintot fordít majd a Szamos és a Tisza élővilágának a helyreállítására:

"Azt nagyon jól tudjuk, hogy ez csak a folyamat kezdetét jelenti, tehát azt, hogy a rehabilitációt egyáltalán be tudjuk indítani, illetve ennek a kármérséklésében szerepet tudunk játszani."- mondta Pepó.

A miniszter azt még nem tudta megmondani, hogy összesen mennyi pénzbe kerül majd a folyók élővilágának helyreállítása, mert csak áprilisra érnek véget a részletes vizsgálatok.

(RTL KLUB)

Ajánló: