Fegyelmi az AIDS-beteg rab ellátását megtagadók ellen<br/>

Vágólapra másolva!
A büntetés-végrehajtási intézetekben fogva tartott HIV-pozitív személyeket a jövőben is maradék nélkül ellátják - nyilatkozott lapunknak Kováts Imre, a BV Központi Kórház igazgatója. Mint hozzáfűzte, fegyelmi vizsgálatot indít mindazon ápolók ellen, akik megtagadták a HIV-fertőzöttek ellátását. Két héttel ezelőtt hat ápoló nem volt hajlandó ellátni egy ilyen beteget.
Vágólapra másolva!

A BV Központi Kórház 29 orvosa és 79 ápolója a korábbiakhoz hasonlóan biztosítja a maradéktalan ellátást minden HIV-fertőzött fogva tartott részére. Azokkal szemben azonban fegyelmi eljárást kezdeményez az intézmény vezetése, akik megtagadják a munka elvégzését - mondta el lapunk érdeklődésére Kováts Imre igazgató.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága azután rendelt el belső vizsgálatot, hogy az említett kórház hat ápolója nem volt hajlandó ellátni egy tüdőbetegséggel bekerült, HIV-pozitív fogva tartottat. Az ápolók egyes hírek szerint az ombudsmanhoz fordultak, sérelmezve, hogy a veszélyes fertőzött ellátására akarják kötelezni őket. Időközben mind a hatan betegállományba mentek.

A Bv-től kapott információink szerint intézményeikben 1989 óta összesen 22 HIV-pozitív fertőzött fordult meg. Számuk változik, egyszerre soha nem érte el a tízet. Jelenleg öt HIV-pozitív személyt tartanak fogva az erre a célra elkülönített körletben, a tököli fiatalkorúak börtönében. Korábban a Szent László Kórházban kezelték a fekvő betegeket, ám a múlt év végétől már a BV kórházába kerültek a HIV-fertőzöttek. Előfordult, hogy öngyilkossági kísérletet követően kellett ellátni valakit, de akadt, aki balesetet szenvedett, s szintén ebbe a kórházba került.

A BV belső vizsgálata megállapította, a központi kórház igazgatója helyesen járt el, mikor kötelezte ápolóit a HIV-betegek ellátására. A BV-vezetés álláspontja szerint ugyanis az egészségügyi törvény s más idevonatkozó jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy az egészségügyi dolgozó a beteg kóresetének bármely sajátossága alapján megkülönböztetést tegyen. Ennek megfelelően készítették fel a BV központi kórházának dolgozóit is. A
tüdőgyógyászati osztály munkatársai azonban az ominózus beteg teljes körű ellátásában nem kívántak részt venni.

Kováts Imre aláhúzta: az ápolók kényszerű átcsoportosításával, jelentős plusz-munka árán, de mindenképpen ellátják a rászorult HIV-fertőzött fogva tartottakat a kórházban.

(Magyar Hirlap)