Pert nyert a rendőrség ellen Kastyják János volt kiskunhalasi rendőrfőkapitány<br/>

Vágólapra másolva!
Megnyerte első fokon Kastyják János, a volt kiskunhalasi rendőrkapitány az elbocsátása miatt indított pert a Fővárosi Munkaügyi Bíróságon. A volt rendőrfőkapitány szerint azért távolították el a rendőrségtől, mert többször, nyilvánosan bírálta felettesét, a Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitányt.
Vágólapra másolva!

Kastyják ellen egykori felettese, Gergényi Péter, Bács-Kiskun megye rendőrfőkapitánya javaslatára indult fegyelmi vizsgálat. Kastyják szerint azért, mert többször bírálta a sajtóban Gergényit. Kastyjákot végül 1999. augusztus 16-án elbocsátották a rendőrségtől.

Kastyják János elmondta: a munkaügyi bíróság eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte a fegyelmi elbocsátást. A kiskunhalasi rendőrkapitányt az országos rendőrfőkapitány bocsátotta el, de távolléte miatt ezt a határozatot helyettese írta alá.

Gergényi Péter dandártábornok, a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nem kívánt nyilatkozni, mivel a pénteki ítéletet még nem látta írásban, és a tárgyaláson sem vett részt. Kizárólag azután hajlandó állástfoglalni, miután elolvasta az ítéletet. Gergényi így még azt sem tudta eldönteni, hogy megfellebbezik-e az ítéletet.

(MTI)