A Magyar Televízió elnöke két munkatársának rádiós érdekeltségét vizsgáltatja <br/>

Vágólapra másolva!
Szabó László Zsolt, a Magyar Televízió Rt. elnöke hétfőn vizsgálatot indított két vezető munkatársa, Belénessy Csaba és Heltai Péter ügyében. Sajtóhírek szerint ugyanis mindketten érintettek az ORTT nyertes rádiófrekvencia-pályázatában, a tévések munkaszerződése azonban tiltja, hogy másik műsorszolgáltatóban ők vagy akár családjaik érdekeltséget szerezzenek.
Vágólapra másolva!

A vizsgálat célja feltárni, hogy a televíziósok jelenlegi beosztásával és munkájával összeférhető-e a pályázaton való részvétel.

Mint ismeretes az ORTT hétvégi döntése értelmében a két legnagyobb, több mint 2 millió hallgatót elérő főváros környéki regionális frekvencia egyikét az MTV Aktuális című műsorának főszerkesztője, Heltai Péter és a Századvég Alapítvány hírrádiója, az Info Rádió nyerte el.

Az MTV másik vezető pozícióban lévő munkatársa, Belénessy Csaba felesége és lánya két pályázaton nyert Pécsen. Belénessy orvos felesége egy egészséggel foglalkozó nonprofit adó tervével nyert.

(MTI)

Korábban:

(2000.02.28.)