A frekvenciák egyharmadáról nem született döntés<br/>

Vágólapra másolva!
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tíz nonprofit és kereskedelmi rádiófrekvenciára új pályázatot ír ki, mivel egyik pályázó sem kapta meg a szükséges szavazatokat. Az ORTT ellenzéki tagjai szerint a pályázatok alapján ki lehetett volna osztani az összes frekvenciát, de a szubjektív megítélés túl nagy szerepet játszott a döntésben.
Vágólapra másolva!

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) 23 pályázót hirdetett ki nyertesként a testület által kiírt 33 helyi, körzeti, kereskedelmi és nonprofit rádiós frekvenciapályázaton. Nyolc frekvenciát újból pályáztatnak, két frekvencia esetében pedig nyolc napon belül sor kerül a második szavazási fordulóra.

Az eredmény

"Ha a kormányoldal egyetértett, akkor volt győztes, ha nem, akkor nem" - összegezte Tímár János, az SZDSZ által delegált ORTT-tag a pályázatok elbírálásának menetét. "Soha nem a pályázókkal volt a baj, hanem az ORTT döntésmechanizmusának hiányosságaival" - tette hozzá. Tímár szerint ugyanis legtöbbször szubjektíven ítélték meg a tagok a pályázatokat.
Hasonlóképpen vélekedett az MSZP által delegált Kardos Lajos is, aki többször távol maradt az ülésektől, mivel "értékelése jelentősen eltért a többiekétől". Kardos szerint jelentős hátrány éri azokat, akiknek újra kell pályázniuk, mivel a maradék tíz frekvenciáról már egy új összetételű testület dönt.

A kormányoldalnak is megvolt a maga elképzelése a történtekről. Az MDF által delegált Wéber János szerint sokszor az ülésekről rendszeresen távol maradó elnök, Révész T. Mihály szavazata lehetett volna a döntő.

A két legnagyobb, több mint 2 millió hallgatót elérő főváros környéki regionális frekvencia egyikét az MTV Aktuális című műsorának főszerkesztője, Heltai Péter és a Századvég Alapítvány hírrádiója, az Info Rádió nyerte el. A másikon pedig a Pesti Est kiadója indíthat rádiót Est Rádió néven. Ugyancsak a fővárosban jut sugárzási lehetőséghez a MIÉP-hez közel álló Gidófalvy Attila, a Karthágó együttes egykori billentyűsének cége.

A főváros körzetében hírrádiót indíthat Heltai Péter, a Magyar Televízió Aktuális című műsorának főszerkesztője. Kollégájának, Belénessy Csabának pedig a felesége és a lánya kapott frekvenciát Pécsett.

Wéber szerint a döntésük teljesen törvényes volt, a pályázatok színvonalasak voltak, és nem azt nézték, ki nyújtotta be.

Nem jutott frekvenciához többek között a BBC, az RFI és a Deutsche Welle által alkotott konzorcium. Körmendy-Ékes Judit, a Fidesz által delegált ORTT-tag - aki a következő testület elnöke lesz - azt mondta ezzel kapcsolatban: "A testület részéről egységes akarat volt, hogy a külpolitikailag is fontos konzorcium frekvenciához jusson, a pályázó azonban sajnálatos módon olyan formai hibákat követett el, amelyek a legnagyobb jóakarattal sem tették lehetővé, hogy most műsorsugárzáshoz jusson".

Wéber azt is sajnálatosnak tartotta, hogy a 98,0 MHz-en nem együttes pályázattal indult a Tilos - melynek több tagja az [*****] munkatársa -, a Fiksz és a Civil Rádió, mert így "két színvonalas pályázat között kellett dönteni, és ezzel végül a Tilos kiesett".

A 88,8 MHz-et pedig - amelyet többek között a Tilos, a katolikus Mária Rádió és a Rádió C nevű roma adó pályázott meg - azért nem tudták odaítélni, mert az említett három pályázó 3-3 szavazatot kapott, vagyis egyik sem kapta meg a szavazatok többségét.

Az ORTT múlt heti szavazásán a Mária Rádió kapta a legtöbb szavazatot a 88,8 MHz-en. Az ORTT egy ellenzéki tagja szombaton azt állította: a kormánypártiak és a MIÉP egységesen ezt támogatták. Körmendy-Ékes Judit az [*****]-nak azt mondta: nem tudja, hogy az összes kormánypárti és a MIÉP is a Mária Rádiót támogatta-e az első körben. Ugyanakkor közölte: ő erre a pályázóra szavazott. Az [*****] kérdésére, hogy miért a Mária Rádiót tartja a legjobb pályázónak, Körmendy-Ékes közölte: "Hiányzik egy ilyen műsor Budapesten."
Kedden már nem volt hajlandó Körmendy-Ékes válaszolni arra a kérdésre, hogy melyik pályázóra szavazott a második körben, hétfőn.

Az ORTT-nek elvileg 60 napon belül kell kiírnia új pályázatot, azonban a testület hétfőn úgy döntött, hogy azonnal megteszi ezt. Az új pályázatról a döntés kora ősszel várható.

Kapcsándi Dóra

Ajánló:

Korábban:

(2000. február 28.)