Még nem telepíthető hal a Tiszába

Az ENSZ tényfeltáró bizottsága szerdán befejezte magyarországi vizsgálatait és ma Jugoszláviába utazik. Élettel teli iszap Tiszába telepítését javasolja a kormánybiztosnak az Országgyűlés területfejlesztési bizottságának alelnöke. A kormánybiztos szerint ezt alapos vizsgálatnak kell megelőznie: amíg nincsenek adatok a Tisza állapotáról, a haltelepítés sem lehetséges.

A hazánkban tartózkodott ENSZ tényfeltáró bizottság a Tiszán, a Szamoson és a Duna deltájában az üledékből, a talajból, a vízből, a flórából és a faunából vett minták elemzése után próbál választ adni a romániai bányából érkezett ciánszennyezés mértékéről és várható következményeiről. Tegnap Frits Schlingemann, a küldöttség vezetője elmondta: adataikat összehasonlítják a nemzeti hatóságok által eddig mért értékekkel. Csengernél romániai és magyar szakemberekkel együtt vettek mintát, hogy megállapítsák, egységesek-e a módszerek és az értelmezések. A Genfben összeállítandó jelentést a bizottság megküldi többek között az Európai Bizottságnak. A dokumentum mindenki számára nyilvános lesz.

Pepó Pál környezetvédelmi miniszter leszögezte: a környezetvédelemre az eddiginél nagyobb összegeket kell fordítani, bár "az elmúlt 50 év szemetét nem tudják felvállalni"

A román területfejlesztési és közmunkaügyi miniszter szerint hibás építési terv okozta a ciánszennyezést, amelyben egyértelműen vétkes az ausztrál cég. Frits Schlingemann, az ENSZ-küldöttség vezetője elmondta, látogatásuk során tapasztalták, gát épül a derítő köré.

Horváth Béla, az Országgyűlés területfejlesztési bizottságának alelnöke tanulmánytervet juttatott el Gönczy János tiszai kormánybiztosnak. Szerinte élőlényekkel teli iszapot kell a Tiszába telepíteni. Az iszapot holtágakból vagy a Velencei-tóból hordanák a folyóba. A kormánybiztos véleménye: amíg nem állnak rendelkezésre a Tisza állapotát tükröző végleges adatok, még halat sem szabad telepíteni a folyóba. Egy más rendszerből való áttelepítés egyébként is ökológiai kockázattal jár.

Felmentették Vass Nándort, a Környezetvédelmi Minisztérium közgazdasági és informatikai területét felügyelő helyettes államtitkárát, mert tavaly a környezetvédelmi alap célelőirányzatában a bevételek nem teljesültek, a tervezetthez képest jelentős volt az elmaradás.

Göncz Árpád köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatára 2000. március 1-jei hatállyal a Környezetvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárává nevezte ki Skultéty Sándort.

(Népszava)