A Kehi szerint megalapozatlanul szűnt meg az eljárás a Nádor-ügyben<br/>

Vágólapra másolva!
Megalapozatlanság miatt panaszt jelentett be a Nádor 95 Rt.-vel kapcsolatos büntetőeljárásban pénteken az egyik feljelentő, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi). A hivatal ugyanis nem ért egyet a Budapesti Katonai Ügyészség azon határozatával, mely szerint a vádhatóság részben megszüntette, részben pedig a VPOP-hez áttette az ügyet.
Vágólapra másolva!

A Kehi a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál lefolytatott vizsgálat nyomán tett feljelentést államtitoksértés és különböző vagyon elleni bűncselekmények miatt. Az ügyészség határozata ellen szerdán már panaszt tett az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága, amely a Kehi feljelentésével egyező tartalmú feljelentést juttatott el az ügyészséghez 2000. február 2-án.

A Kehi 1998 második félévében kezdett hozzá a szakszolgálat technikai korszerűsítéséhez kapcsolódó beruházások vizsgálatához, és ennek nyomán tett feljelentést 1998. október 29-én.

A Fővárosi Főügyészség feljelentés-kiegészítést követően elrendelte a nyomozást, amelyet az ORFK folytatott le, és ennek során 1999. június 11-én államtitoksértés alapos gyanújával kihallgatta Somogyi Tamás nyugalmazott vezérőrnagyot, Nikolits Istvánnak, a Horn-kormány titkosszolgálatokat felügyelő miniszterének az egykori kabinetfőnökét.

Miután felmerült annak gyanúja, hogy a szolgálatok hivatásos állományú tagjai is követtek el bűncselekményt, az ügyet 1999. november 19-én áttették a katonai ügyészségre.

A katonai ügyészség - február 25-i határozata szerint - bűncselekmény hiányában szűntette meg az eljárást mind az államtitoksértés, mind pedig a hanyag kezelés, csalás, engedély nélküli külkereskedelmi tevékenység, illetve jogosulatlan gazdasági előny megszerzése ügyében. Ugyanakkor az eljárást áttették a VPOP-hez az 1996-97-ben ismeretlen civil személyek által elkövetett vámbűncselekmények és csempészet alapos gyanúja miatt.

(MTI)

Korábban:

(2000.02.25.)