Kormányhoz közelálló körökből a Népszavának megerősítették, hogy már a héten megkezdődött Györgyi Kálmán utódjának keresése. A legfőbb ügyész jelölése az államfő jogköre, kormánypárti politikusok mégis tapogatózó tárgyalásokat folytattak Polt Péterrel, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettesével. Úgy tudjuk, politikusok tegnap este is egyeztettek Polttal.

A helyettes ombudsman korábban több törvényjavaslat kimunkálásban dolgozott a Fidesz-MPP jogi szakértőjeként, majd fideszes javaslatra választották meg az ombudsman helyettesének. Polt egyébként tagja volt a legnagyobb kormánypártnak, sőt 1994-ben országgyűlési képviselőjelöltként is indult a Fidesz színeiben.

Az azonban kérdéses, milyen felhatalmazással tárgyalnak Györgyi Kálmán utódjáról, hiszen az alkotmány szerint a legfőbb ügyész posztjára csak és kizárólag a köztársasági elnök jelölhet, a döntés joga pedig az Országgyűlésé.

A várakozások ellenére Györgyi Kálmán tegnap sem juttatta el a lemondásáról szóló dokumentumot a köztársasági elnökhöz és az Országgyűlés elnökéhez. Ennek ellenére biztosnak tűnik, hogy a legfőbb ügyész döntése már végleges.

Egyes információk szerint Györgyi már szerdán elbúcsúzott közvetlen kollégáitól. A sajtónak sem kívánta elárulni, mi motiválta elhatározását.

Független szakértők úgy vélik, szerdai találkozójukon Göncz Árpád köztársasági elnök azért próbálta őt maradásra bírni és kormánypárti politikusok is azért szeretnék lebeszélni a távozásról, mert nehéz lenne olyan, mindenkinek megfelelő jelöltet találni, akit a javaslattételre jogosult Göncz még hivatali ideje lejárta előtt elfogadna.

Koalíciós politikusok viszont az olajügyek és a szervezett bűnözés összefüggéseit vizsgáló parlamenti bizottságban megkezdődött munkával hozzák összefüggésbe a késlekedést. Egyes feltételezések szerint Györgyi még legfőbb ügyészként kíván megjelenni a testület előtt. A bizottság már be is kérte azt a jelentést, amelyet ő készített Orbán Viktor miniszterelnök kérésére az 1991 óta ismertté vált ügyekről. A jelentést eddig valószínűleg csak Orbán láthatta. Egyes bizottsági tagok lapunk kérdésre elmondták, hogy Györgyit arról is faggatni kívánják, az olajszőkítési ügyekben az ügyészek hány esetben és kivel kapcsolatban nem tartották elégségesnek a rendőrség vádjait.

Györgyi Kálmán utódját - miután a köztársasági elnök javaslatot tesz - az Országgyűlés egyszerű többséggel választja. A parlament által megválasztott tisztségviselők közül Györgyi az első, aki lemondott posztjáról. Az alkotmány szerint a parlament választja a köztársasági elnököt, a miniszterelnököt, az Alkotmánybíróság tagjait, az országgyűlési biztosokat, az Állami Számvev?szék elnökét és alelnökeit, valamint a Legfels?bb Bíróság elnökét és a legfőbb ügyészt. Közülük egyedül az Állami Számvevőszék elnöke, Hagelmayer István távozott posztjáról idő előtt: ő három éve elhunyt.

(Népszava)