Bojkottal akarják távozásra kényszeríteni Vancsik Zoltánt

A Népszava információi szerint a nemzetbiztonsági bizottság fideszes tagjai a testület következő ülésén felszólítják Vancsik Zoltán szocialista képviselőt, mondjon le bizottsági tagságáról és ezt azzal indokolják, hogy szerintük Vancsik zsarolhatóvá vált. Amíg Vancsik nem távozik a nemzetbiztonsági bizottságból, a Fidesz-MPP képviselői azt tervezik, nem is vesznek részt a testület ülésein.Vancsik nem mond le a tisztségről, hiszen szerinte semmi nem ad okot erre. A politikus egyébként nem lepődött meg a tervezett bojkotton, szerinte nem ez lenne az első antidemokratikus döntése a Fidesz-frakciónak.

Információink szerint az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagjai a grémium következő ülésén az MSZP-s Vancsik Zoltánt felszólítják, hogy mondjon le testületi tagságáról és távozzon a bizottságból. A kormánypárti képviselők szerint ugyanis a szocialista honatya a közelmúltban zsarolhatóvá vált. Mint ismert, az MSZP-s képviselői fiát hetekkel ezelőtt Bécsben egy kilogrammnyi kábítószer birtoklása miatt elfogták az osztrák hatóságok, letartóztatták és óvadék ellenében helyezték szabadlábra. A legnagyobb kormánypárt magukat megnevezni nem kívánó politikusai szerint ifjabb Vancsik Zoltánnak 1993-tól, több rendőrségi és bírósági ügye is volt, amelyek közül az egyikért 11 hónapos, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

A Fidesz terveiben az is szerepel, hogy amíg Vancsik a nemzetbiztonsági bizottság tagja marad, bojkottálják a grémium munkáját, s nem vesznek részt a testület ülésein. Nem tartják kizártnak, hogy a kezdeményezésükhöz a koalíciós partnereik, az FKGP és az MDF is csatlakozik majd. A kormánypárt szerint ennek a kérdésnek a rendezése a szocialisták belügye, azonban úgy vélik: ha az ellenzéki párt frakciója kiáll a honatya mellett, az minősíti az MSZP képviselőcsoportját.

Vancsik Zoltán lapunk kérdésére elmondta: nem mond le a tisztségről, hiszen az ügy és a tevékenysége sem ad okot erre. A szocialista honatya ehhez hozzátette: mint a nemzetbiztonsági bizottság tagját, a Nemzetbiztonsági Hivatal folyamatosan ellenőrzi, s az elmúlt években egyetlen észrevételt, kifogást sem tett az NBH. Szerinte a Fidesz politikusainak szándéka egyértelműen azt jelenti, hogy a kormánypárti képviselők eddig még egyetlen egyszer sem alátámasztott állításával szemben egyáltalán nem zsarolható a fia ügye miatt.

- Nem lepődtem meg azon, hogy a fideszesek bojkottálni szeretnék a testület munkáját, hiszen nem ez lenne az első antidemokratikus döntése a kormánypárti frakciónak, amellyel az ellenzék ellenőrző tevékenységét szeretné megakadályozni - jelentette ki Vancsik. Az MSZP-s képviselő a Népszavának végül elmondta: dolgozom tovább, hiába fenyegetnek, nem félek tőlük.

Keleti György, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke példátlannak nevezte a fideszes elképzelést, amely szerinte elsősorban a kormánypártnak okozna óriási gondot, hiszen az átvilágítási törvény módosítása és a leendő titkosszolgálati miniszter, Demeter Ervin kinevezése is megbukhat emiatt. Mint mondta: a testületnek, mielőtt az a Tisztelt Ház elé kerülne, meg kell tárgyalnia a feddhetetlenségi törvény újabb tervezetét, Demetert pedig kinevezése előtt pedig meg kell hallgatnia a bizottságnak. - Nagyon szomorú vagyok, hogy ilyen ötlet egyáltalán megfordul fideszes képviselők fejében, arról már nem is szólva: Vancsik Zoltánnak nincs miért lemondania - jelentette ki Keleti.

(Népszava)