Szélvihar tombolt Hajdú-Biharban <br/>

Vágólapra másolva!
Nagy erejű vihar tombolt csütörtök este Hajdú-Bihar megye területén. Tóth Gábor őrnagy a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletvezetője elmondta: este 18.20 órakor kapták az első bejelentést, s azt követően szinte folyamatosan "égtek a vonalak".
Vágólapra másolva!

A tűzoltók két eset között be sem vonulnak a telephelyre, hanem egyik helyről a másikra mennek segíteni. A legsúlyosabb balesetet Sáránd térségében okozta a vihar, ahol is egy út menti fa rádőlt egy román rendszámú személygépkocsira. E baleset helyszínéről a mentők két súlyos és két könnyű sérültet szállítottak a kórházba.

Ugyancsak fa dőlt egy személygépkocsira Debrecen-Pallag térségében, itt nem történt személyi sérülés. A 4-es számú főközlekedési út Debrecen-Hajdúszoboszló közötti szakaszán több fát döntött az útra a vihar. Ebes térségében egy személygépkocsi belerohant egy kidőlt fába. Személyi sérülésről még nem volt információja az ügyeleteseknek.

A katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletvezetője arról is beszámolt, hogy csütörtökön kigyulladt a nádas a Hortobágyi Nemzeti Park területén, Egyek térségében. A nagy erővel kivonuló tűzoltók megakadályozták a tűz továbbterjedését, de három hektár nádas így is leégett.

A nemzeti park szakemberei vizsgálják, hogy károsodtak-e a költőmadarak fészkelőhelyei. Debrecenben a vihar idején megszaporodtak a közlekedési balesetek is. A Kishegyesi út, Gyepüsor kereszteződésében személygépkocsi gyalogost gázolt, egy személy megsérült. A Derék utcán két személygépkocsi ütközött össze az esti órákban.

(MTI)