A székesfehérvári kórház 11 dolgozója csütörtök óta tart éhségsztrájkot. Az ellen tiltakoznak, hogy a kórház vezetése a kardiológiai osztály egy részét az intenzív őrzőhelyiségtől 300 méterre lévő épületbe akarja áttelepíteni. Az ügyben Gógl Árpád egészségügyi miniszter vizsgálatot indított.

Gógl Árpád egészségügyi miniszter felkérte az országos tisztifőorvost, hogy vizsgálja meg a székesfehérvári Szent György Kórház kardiológiai osztályán kialakult helyzetet.

A miniszter felszólította az országos tisztifőorvost, hogy a vizsgálat során kérje ki a megyei kardiológus szakfelügyelő főorvos, Sereg Mátyás, valamint a kórház vezető belgyógyász főorvosa, Solt István véleményét is.

Az egészségügyi miniszter levélben fordul a Magyar Orvosi Kamara megyei elnökéhez, Móricz Istvánhoz, hogy vizsgálja meg: történt-e szakmai, vagy etikai vétség a kórház kardiológiai osztályának áttelepítése ügyében.

A székesfehérvári Szent György Kórház II-es számú belgyógyászat- kardiológiai részlegének három orvosa és nyolc ápolója csütörtök este óta tart éhségsztrájkot. A kórház dolgozói az ellen tiltakoznak, hogy a kórház vezetése a kardiológiai osztály egy részét az intenzív őrzőhelyiségtől 300 méterre lévő épületbe akarja áttelepíteni, illetve amiatt, hogy az osztályt vezető Simon Kornél professzort felfüggesztették állásából.

A harmadik napja éhségsztrájkot folytató egészségügyi dolgozókat kollégáik is támogatják: amennyiben a sztrájkban résztvevők ellen fegyelmi eljárás indul, valamennyien beadják felmondásukat.

A sztrájkolók hétfőre demonstrációt hirdettek, amelybe az intézmény azon dolgozói is bekapcsolódnak, akik a sztrájkban nem vesznek részt.

A kórház vezetése szerint a költöztetésnek egyaránt vannak gazdasági és szervezeti okai, a betegek érdekei azonban az áttelepítést követően sem sérülnek.

Cser Ágnes az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint elfogadhatatlan, hogy vélt finanszírozási előnyök miatt sérüljenek a gyógyítás, a betegellátás szakmai szempontjai.

A II. belgyógyászat érintett részlegét négy éve, jelentős beruházással - az európai szakmai követelményeknek megfelelően -, kifejezetten a szívbetegségben szenvedők ápolására hozták létre.

A szakszervezet tisztségviselőinek nincs tudomásuk arról, hogy a tulajdonos önkormányzat elfogadta volna az átszervezés tervezett módját - mondta Cser.

A sztrájkolók szabadságuk és szabadnapjaik terhére csütörtök este óta a kórházban vannak. A betegek ellátásában nem vesznek részt. Feladataikat munkatársaik vállalták át.


(MTI)