A Nemzetbiztonsági Kabinet elfogadta a haderőreform koncepcióját <br/>

Vágólapra másolva!
A honvédelmi miniszter nyilatkozata szerint a Nemzetbiztonsági Kabinet csütörtökön lényegében elfogadta a haderőreform koncepcióját.
Vágólapra másolva!

Döntés született arról, hogy a Honvédelmi Minisztériumnak meg kell vizsgálnia, előrehozható-e a létszámcsökkentés végrehajtásának időpontja fél évvel korábbra, 2001. január 1-re.

Szabó János honvédelmi miniszter közölte: a honvéd vezérkar és a minisztérium integrációjáról tulajdonképpen a Nemzetbiztonsági Kabinetnek a tavaly december 7-i kormánydöntést megelőző ülésén elfogadott, a miniszterelnök által az ellenzéki pártokkal egyeztetett elvek alapján döntöttek.

Ennek értelmében egy külön katonai, és egy külön közigazgatási blokk jön majd létre. Az előbbit a vezérkari főnök, az utóbbit pedig a közigazgatási államtitkár vezeti majd. A megszűnő parancsnoki poszt jogköreinek zöme a miniszterhez kerül.

A kabinet döntése szerint a minisztériumnak meg kell vizsgálnia, hogy a sorkatonai szolgálat 2002-től 3 hónapra csökkenthető-e.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. március 16.)