Ügyvédje szerint jogtalanul függesztették fel a székesfehérvári kardiológia professzort<br/>

Vágólapra másolva!
A székesfehérvári Szent György Kórházban a fegyelmi eljárást vezető vizsgálóbiztos meghallgatta dr. Simon Kornél professzort. Az orvos megtagadta osztálya egy részének más épületbe költöztetésére vonatkozó főigazgatói utasítás végrehajtását, ezért felfüggesztették állásából. Védője szerint számos jogtalan lépést tett a kórház védencével szemben.
Vágólapra másolva!

A főorvos jogi képviseletével megbízott dr. Gamauff András ügyvéd, védőként kérte a professzor ellen indított fegyelmi eljárás megszüntetését, valamint kompromisszumos megoldásként javasolta, hogy a fegyelmi jogkör gyakorlója az ügy szakmai hátterének vizsgálatára elfogulatlan szakértőt, vagy testületet jelöljön ki.

''Addig pedig, míg a szakértő, vagy a szakértői csoport megalkotja véleményét, a fegyelmi eljárást függesszék fel'' - ismertette a védelem javaslatát Gamauff András.

A jogi képviselő a meghallgatás során védőként vitatta a fegyelmi jogosságát, tekintettel arra, hogy az csak súlyos kötelességszegés esetén adható. Megítélése szerint Simon Kornél csak a kötelességét teljesítette, amikor megtagadta a főigazgatói utasítás végrehajtását. Annak teljesítése esetén ugyanis a professzor nem látta biztosítottnak, hogy a betegek az egészségügyi törvényben is rögzített "elvárható legjobb ellátásban" részesülnek.

Nem tartja jogosnak az ügyvéd azt sem, hogy a szakszervezet vétójára válaszolva a kórház vezetősége mindössze három napra függesztette fel a költöztetés megkezdését. Azt ugyanis a jogszabály szerint mindaddig függőben kell hagyni, amíg az érdekelt felek meg nem egyeznek, vagy az ügyben bírósági döntés nem születik.

A professzor állásából való felfüggesztése pedig azért jogellenes a védelmet ellátó jogi szakember szerint, mert saját utasításának végrehajtását a munkáltató is elhalasztotta. A fegyelmi ügyében a fegyelmi jogkör gyakorlója nyolc napon belül kijelöli a fegyelmi tanácsot, amely elvégzi majd a vizsgálat lefolytatását.

A kórház vezetése szerint a II. belgyógyászat áttelepítése ellen tiltakozók érvei hamisak, és nem a betegek, hanem önös érdekeiket képviselik. A tervezett átszervezés-sorozat eredményeként ugyanis magasabb szintre kerül a kórház, s azon belül a kardiológiai betegek ellátása.

''A hangzatos betegérdek-érvek mögött egyéni és presztízsérdekek lapulnak'' - állítja a kórház vezetősége csütörtökön megjelentetett közleményében.

A kórház menedzsmentje részletesen felsorolja mindazokat az orvosszakmai feladatokat, amelyek elvégzése indokolttá és sürgetővé tette az átszervezés mielőbbi megvalósítását. Mindez - olvasható a közleményben - "egy dőlő dominósor elvén alapuló, nagyszámú osztály, illetve részleg kötelező mozgását jelenti".

Az átszervezés eredményeként több szakterületen és számos betegcsoportnál az eddiginél magasabb szintű betegellátást tudnak teremteni, s a kórházon belül hússzal nőne a kardiológiai betegek elhelyezésére szolgáló ágyak száma.

(MTI)

Korábban:

(2000.03.14.)