A Miniszterelnöki Hivatalban (MeH) vizsgálják, hogy Szegvári Péter titkárságvezető mennyiben felelős azokért a roma kisebbséggel kapcsolatos kijelentésekért, amelyek a Cigányügyi Tárcaközi Bizottság március 3-i ülésére készült feljegyzésben jelentek meg. A hivatal elhatárolja magát azoktól a kijelentésektől, melyek szerint a cigányságnak, a népszaporulat csökkentéséért, ingyen kellene fogamzásgátló szereket osztani.

- A Közigazgatás- és Területpolitikai Államtitkárság elhatárolja magát azoktól a kijelentésektől, amelyek a Cigányügyi Tárcaközi Bizottság március 3-i ülésére készült feljegyzésben a roma kisebbség helyzetével kapcsolatban megjelentek és nyilvánosságra kerültek - olvasható a Miniszterelnöki Hivatal Kommunikációs és Sajtóirodájának pénteki közleményében.

A dokumentum szerint a feljegyzést aláíró, a Cigányügyi Tárcaközi Bizottság munkájában titkárságvezetőként részt vevő Szegvári Péter és a dokumentum összeállítója, Balázs Péter kormány-főtanácsadó az államtitkárság vezetőjével az elkészült anyagról nem konzultált.

- Mikes Éva politikai államtitkár megtette a szükséges lépéseket az ügy tisztázása érdekében - áll a közleményben.

A Balázs Péterrel szembeni fegyelmi eljárás előkészítése során kiderült, hogy a főtanácsadó megsértette a köztisztviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályt, ezért jogviszonya, a törvény erejénél fogva, megszűnt.

- Szegvári Péter titkárságvezető felelősségének megállapítása és a szankció mértékének meghatározása jelenleg folyamatban van - zárul a Miniszterelnöki Hivatal közleménye.

A Népszabadság március 10-i számában arról számolt be, hogy "Szegvári Péter, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatás- és területpolitikai államtitkárságának vezetője úgy véli, hogy a cigányok körében - életkörülményeikhez képest - túlzottan nagy a szaporulat".

A lap Szegvári Péternek tulajdonította azt a megállapítást, amely szerint "javasolni lehetne, hogy a romákat lássák el ingyenes fogamzásgátlóval".

Az ügy kapcsán több civil szervezet - a Habeas Corpus Munkacsoport, a Közéleti Roma Nők Egyesülete, valamint a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület - levélben tiltakozott Orbán Viktor miniszterelnöknél.

***

Szegvári Péter nem kíván lemondani és cáfolja, hogy etnikai alapon közelítene a romakérdés megoldásához.

A Népszabadság című napilapban március 10-én megjelenteket egyoldalúan emelték ki egy több oldalas előterjesztésből - állítja a titkárságvezető. Szegvári Péter szerint titkárságuk nem egy egységes, egyeztetett, hivatalos álláspontot körvonalazott az előterjesztésben.

- Nem etnikai kérdésként fogalmazódtak meg a vélemények, csupán arra próbáltunk ötleteket találni, hogy a szegényebb rétegek számára mi jelenthet megoldást – közölte a titkárságvezető. Hozzátette: az országos cigány szervezetekkel hosszú idő óta kiváló kapcsolatokat ápol.

Szegvári Péter végül megjegyezte: ha szándéka és akarata ellenére valakiket mégis megbántott, azoktól elnézést kér.

(MTI)

Ajánló:

A történet eleje.

Korábban:

(2000.03.16.)