Visszatérne a Fideszbe a Csopakon randalírozó képviselő<br/>

Vágólapra másolva!
A házszabály szerint márciusban lejárt Szabó Attila volt fideszes képviselő féléves kényszerből a függetlenek között eltöltött száműzetése. A politikus most újra pártot választhat, de neki csak a Fidesz kell.
Vágólapra másolva!

A parlamenti frakciók közül a Fidesz képviselőcsoportja lenne az egyetlen, ahol el tudnám képzelni, hogy tovább politizáljak - nyilatkozta Szabó Attila független képviselő.

A politikus azzal vált híressé, hogy tavaly nyáron viselkedésével botrányt okozott egy csopaki ABC-áruházban, majd szeptemberben kilépett a Fidesz képviselőcsoportjából.

A házszabály szerint, ha a képviselő kilép, illetve kizárják egy frakcióból, hat hónapig kell a függetlenek között ülnie, mielőtt ismét egy képviselőcsoporthoz csatlakozhat. Szabó Attila esetében a hat hónap március elején lejárt.

Az MTI értesülései szerint Szabó Attila informálisan már jelezte visszatérési szándékát a Fidesz-frakciónak. Hivatalosan azonban csak akkor fog jelentkezni, ha a bíróság jogerősen dönt a nyári botránnyal kapcsolatos ügyében, és a képviselőcsoport vezetésénél fogadókészségre talál visszaülését illetően.

Szájer József, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője kedden határozottan tagadta, hogy bármilyen kapcsolatfelvétel történt volna Szabó Attilával.

(MTI)

Korábban:

(1999.09.07.)