Tömeges elbocsájtások várhatók a Magyar Nemzetnél<br/>

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet című napilap munkatársainak tömeges elbocsájtását tervezi a lap új tulajdonosa, a Mahir Kiadói Kft. Április 17-ig befejeződnek a Napi Magyarország és a Magyar Nemzet összevonásával kapcsolatos egyeztetések. Az új orgánum címe Magyar Nemzet marad, de jelentős tartalmi változtatásokra és személycserékre készül az új kiadó.
Vágólapra másolva!

A kiadó nem kívánja a Magyar Nemzet dolgozóinak munkaviszonyát jogutódként átvenni, ezért elkerülhetetlen lesz a csoportos létszámleépítés - közölte Bányász Péter, a napilapot jelenleg megjelentető PÚB Portfóliókezelő Rt. vezetője.

A Magyar Nemzetet kiadó részvénytársaság korábban eladta a napilap kiadói és alapítói jogát a Napi Magyarországot is megjelentető Mahir Kiadói Kft.-nek. A Magyar Nemzetnél jelenleg hatvanöt újságíró dolgozik.

A Napi Magyarországot a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. lajosmizsei nyomdájában állítják elő. A nyomda 100 százalékos tulajdonosa az állam. A tulajdonosi jogokat a Miniszterelnöki Hivatal gyakorolja.

A szintén százszázalékos állami tulajdonban lévő Postabank a Magyar Nemzetet nyilvános pályázaton nem hirdette meg. Az összeolvadás módjából valószínűsíthető, hogy a Napi Magyarországot kiadó Mahír Lapkiadó Kft. a Magyar Nemzetnek csak a nevét vásárolja meg. Az új lap továbbra is Magyar Nemzet néven jelenik meg, de jelentős tartalmi változtatásokat és személycseréket tervez az új tulajdonos.

A Magyar Nemzet és a Napi Magyarország főszerkesztői megkezdték a két napilap munkatársaival kapcsolatos tárgyalásokat. Április 17-ig dől el, hogy kik dolgozhatnak majd az új lapnál.

Kormos Valéria, a Magyar Nemzet főszerkesztője közölte: a következő napokban dolgozzák ki az új lap tartalmi arányait. Csak ezután derül ki, melyik újságtól hány embert vesznek át. Egyelőre azt sem tudni, ki lesz az új lap főszerkesztője. Ebben a kérdésben a döntő szót a Mahir Kiadói Kft. mondja majd ki.

A Magyar Nemzet értékesítése résza annak a folyamatnak, amelynek során a Postabank leányvállalata eladja veszteséges újságait. A Postabank Workout által kezelt sajtóportfólió elemeinek többségét (Rádió Bridge, Sárga TV Újság, Régi Elite Magazin, Ludas Matyi, Pesti Vicc, Magyar Konyha, 168 óra, Autó-Motor, Tallózó, Teszt Magazin) már korábban sikerült értékesíteni. Ezután hamarosan értékesítik a Szabad Földet és a Világgazdaságot is.

A kormányzati köröket régóta foglalkoztatja: meg kellene újítani a rendszerváltás óta piaci súlyából fokozatosan veszítő jó nevű napilapot. A patinás újság dolgozói közül az előzetes elképzelések szerint 15 munkatársat kíván foglalkoztatni az új szerkesztőség. A közeli költözés előtt álló szerkesztőség tagjai információnk szerint még nem kaptak tájékoztatást sorsuk várható alakulásáról.

(MTI)

Ajánló: