Korrupciót gyanít a főügyész sok olajügy hátterében<br/>

Vágólapra másolva!
A legfőbb ügyész szerint az olajügyek kapcsán valószínűsíteni lehet felderítetlen korrupciós cselekményeket is. Az ügyészségek számára még kérdéses, milyen valós összefüggés vagy kapcsolat van az olajügyek és a szervezett bűnözés között. Eddig 88 olajüggyel kapcsolatos bűncselekmény esetében volt megállapítható a szervezett elkövetés.
Vágólapra másolva!

Györgyi Kálmán legfőbb ügyész tegnap juttatta el jelentését Áder Jánoshoz, az Országgyűlés elnökéhez az olajügyekben folytatott büntetőeljárások törvényességi vizsgálatáról. Ebben felhasználta az ORFK, a VPOP összefoglalóját az olajügyekről folyó büntetőeljárásokról, valamint az ügyészségi adatforrásokat.

Leszögezi: az ügyészség az olajügyekkel kapcsolatos eljárásokat csak törvényességi szempontból vizsgálhatja. A jelentés olajügynek kizárólag azokat a bűnügyeket tekinti, amelyben az elkövetési tárgy kőolajszármazék, és arra nézve adócsalást, jövedékkel visszaélést, csempészést és vámorgazdaságot követtek el 1991. január 1.-1999. június 30. között.

Összegzésként megállapítja: a kőolajtermékekkel kapcsolatos bűncselekmények lehetősége abból adódott, hogy egyidejűleg létezett az adóköteles termékkör mellett egy ugyanolyan használati értékű nem adóköteles vagy nem azonos mértékkel, vagy módon adózó termékkör is.

(Népszava)

Ajánló: