Rendőrkézen az álneves csaló <br/>

Vágólapra másolva!
Az újszászi vasútállomáson egy rutinellenőrzés során fogták el a rendőrök azt a körözött férfit, aki kitalált történetekkel pénzt csalt ki plébániáktól és vöröskeresztes szervezetektől.
Vágólapra másolva!

Az ügyet ismertetve elmondták, hogy a 38 éves B. István fővárosi lakos tavaly ősszel szabadult legutóbbi, több mint 6 éves büntetéséből. Rögvest hozzálátott új egzisztenciája megalapozásához: fiktív jegyzőkönyveket készített, melyek közül az egyik arról szólt: a munkáltató igazolja, hogy B. István felesége a Büntetés-végrehajtási Intézet alkalmazottjaként, szolgálat teljesítése során elhalálozott, bűncselekmény áldozata lett.

A másik változat szerint jegyellenőrként szintén szolgálat teljesítése közben halt meg. Ezekkel a saját maga által készített iratokkal keresett fel országszerte - a nyomozás eddigi adatai szerint - ötvenöt plébániát és lelkészi hivatalt, valamint a Vöröskereszt tíz szervezetét. A jóhiszemű, általa megtévesztett emberektől összesen mintegy fél millió forintot csalt ki.

A legkevesebb háromezer, a legtöbb tizenötezer forint volt, amit segélyként, vagy egyszeri juttatás címén adtak át részére. A sértetteknek általában Szőke György néven mutatkozott be, de esetenként Nádudvari Csaba nevet is használta. A férfi tizenhárom alkalommal volt már büntetve, első bűncselekményét tizenöt évesen követte el. Jelenleg csalás bűntett és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt folyik az eljárás ellene előzetes letartóztatása mellett.

A rendőrség kéri, jelentkezzenek azok a sértettek, akiket a két álnéven bemutatkozó férfi becsapott, tőlük pénzt csalt ki. Bejelentést személyesen a Szolnoki Rendőrkapitányságon, a Szolnok Dr. Sebestyén körút 5. szám. alatt, telefonon pedig az 56/501-600/1964-es melléken lehet tenni, illetve bármely rendőri szervezetnél, avagy a 107-es hívószámon.

(MTI)