Megújul a munkaügyi békéltető szolgálat <br/>

Vágólapra másolva!
Az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) pénteken, március utolsó napján szavaz a Munkaügyi Közvetítő és Döntőbírói Szolgálat tagjairól, akik megbízatásukat öt évre kapják, feladatuk pedig a felek közös felkérése nyomán, a jogi úton nem rendezhető munkaügyi érdekkonfliktusok feloldása.
Vágólapra másolva!

A szolgálat 1996-ban jött létre, és most másodízben választják meg tagjait az Érdekegyeztető Tanács utódjában, az OMT-ben - közölte Gulyás Kálmán, a szolgálat vezetője. Fennállása óta több mint harminc jogilag nem kezelhető kollektív munkaügy konfliktusban, például bérmegállapodások létrehozásában közreműködtek a békéltetők.

A szolgálat leendő tagjait tartalmazó listáról konszenzussal dönt a háromoldalú OMT, melyben a munkaadók és a munkavállalók reprezentatív szervezetei mellett az állam is képviselteti magát.

(MTI)