Olajszennyeződés a debreceni Tócó-patakban <br/>

Vágólapra másolva!
Olajszennyeződést észleltek vasárnap a Debrecen határában folyó Tócó patakban.
Vágólapra másolva!

A szennyeződést lakossági bejelentés alapján találták meg. A Tócó patakban vékony rétegű, nagy kiterjedésű olajszennyeződést találtak. A vizsgálatok kiderítették, hogy a patakba folyó egyik ipari csatorna partján ismeretlenek olajos iszapot helyeztek el. A víz ebből mosta ki az olajszennyeződést a Tócó patakba.

A Debreceni Vízmű Rt. szakemberei a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóságtól kapott mentesítő anyaggal azonnal beszórták a patak szennyezett felületét.

A szennyezett vizet szippantó kocsikkal emelték ki a patakból és elszállították a veszélyes hulladéklerakóba.

(MTI)