A politikai élet ünnepségekkel emlékezik a tíz évvel ezelőtti első szabad választásokra <br/>

Vágólapra másolva!
Az első szabadon választott Országgyűlésre emlékeznek vasárnap, Budapesten az 1990-ben mandátumhoz jutott képviselők, igaz, nem teljes létszámban, mert annak ellenére, hogy mindannyian meghívót kaptak, többen nem vesznek részt a találkozón.
Vágólapra másolva!

Az ünnepségen elsősorban az 1990-ben megválasztott MDF-s képviselők jelezték részvételüket. Biztos, hogy nem lesz ott Kovács László, az MSZP elnöke, aki külföldi útja miatt mondta le a részvételt, és távol marad Csurka István, a MIÉP elnöke is, mert véleménye szerinte "több dolog van, ami szétválasztja, mintsem, ami összeköti őket".

A Békejobb 2000 által szervezett jubileumi találkozó a tíz évvel ezelőtti választások második fordulóját felidéző filmösszeállítással kezdődik, majd a szervezők nevében Dávid Ibolya, az MDF elnöke mond beszédet.

Az [origo] összeállítással emlékezik meg a történelmi eseményekről.

(MTI)