Az egészségügyi bizottság elé kerül a Szent György Kórház ügye <br/>

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés Egészségügyi és Szociális Bizottsága húsvét után napirendre tűzi a Fejér Megyei Szent György Kórház átszervezésével kapcsolatban történteket.
Vágólapra másolva!

Kökény Mihály Molnár Albert, az MSZP székesfehérvári képviselő-jelöltje kérésére tájékozódott a kórházban az átszervezés kérdéseiről, s arról, milyen intézkedések vezettek odáig, hogy "megrendült a bizalom a kórház és a betegellátás iránt.

Kökény Mihály véleménye szerint felvethető az intézményvezető menedzsment, a fenntartó Fejér Megyei Önkormányzat, valamint "a kompromisszumos megoldás érdekében való közvetítés lehetőségét elszalasztó" Gógl Árpád egészségügyi miniszter felelőssége is.

A politikus elismerve, hogy a kórház átszervezése szükséges volt, hangsúlyozta: a költöztetéssel kapcsolatos egyeztetési folyamatok nem voltak megfelelőek, a kórház menedzsmentje ugyanis előzetesen nem egyeztetett a dolgozókkal és a közalkalmazottakkal.

Kökény Mihály szerint a kardiológia esetében az átszervezés nem a megfelelő módon történt, de az átszervezés nem visszafordíthatatlan folyamat.

(MTI)

Korábban:

(2000. április 7.)