Kajdi József, az MSZMP delegáltja a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokon

2005.03.25. 16:40

A Nemzeti Kerekasztal Tárgyalások idején az Igazságügyi Minisztérium részéről én képviseltem az MSZMP-t. Ekkor ismertem meg Antall Józsefet. A több hónapos egyeztetések után mindenkivel (Tölgyessy, Orbán, Kónya, Antall, Sólyom, Füzessy voltak a csoportunkban) jó kapcsolatba kerültem, de a későbbi miniszterelnök különösen szimpatikus volt. Pár nappal 8-a után áthívott a Bem téri székházba, Annyira nem volt közöm a MDF-hez, hogy azt se tudtam hol van a székház, barátaim mondták, hogy majd a zászlóról megismerem. Antall azért hívott, hogy felkérjen a kormányhivatal vezetésére, közigazgatási államtitkári címmel. Antall egy fiatal, tehetséges szakértő gárdát akart, direkt figyelmeztetett, hogy ne lépjek be az MDF-be, jobb, ha pártonkívüliként politizálok. Az első kormányülésen én voltam az egyetlen nem miniszter a jelenlévők között. Antall ünnepi beszédében meghatódottsággal a felelősségünkről beszélt. "Ma még lehet örülni, de holnap már dolgozni kell"- mondta. "Ez egy kamikaze kormány, amiből nem lehet győztesen kijutni." Antall egész életében tudatosan készült a miniszterelnöki szerepre, felkészült és felelősségteljes volt. Nem volt eufória a kormányban az első nap sem, Antall az első perctől igyekezett mindenkit visszarángatni. A koalíciókötések mindig kompromisszumokkal járnak, a kisgazdák bekerülése volt akkor a legnagyobb kérdés. Antall a szakmailag elfogadhatatlan, jórészt a reprivatizációval összefüggő követeléseiket egy nagyon ügyes húzással védte ki: egyszerűen kormánytagságot ígért az őt meglátogató koalíciós tárgyalódelegáció minden tagjának. Úgy gondolta, rosszabb a kisgazda-féle reprivatizáció, mint a delegáció tagjai a tárcák élén. Egyébként is természetes volt számára, hogy elnöki szinten bevonja a kormányba a koalíciós pártok vezetőit. Akkoriban azért tartottak rendkívül hosszú ideig a kormányülések, mert egyszerre a koalíciós egyeztetés fórumai is voltak. A legtöbb idő a koalíciós egyeztetésekkel telt a kormányüléseken. Antall azt akarta, hogy a miniszterek érezzék, ők is részeseik a döntéseknek, és valóban senki sem érezte úgy, hogy meg se hallgatták. Hosszú vajúdással fogadtak el egy-egy döntést, de azok végrehajtását Antall keményen bevasalta miniszterein. Nem véletlenül adta párton kívülieknek a legerősebb tárcákat, így jobban kezében tarthatta őket. Az ellenzékkel való viszonya a külvilág felé nagyon feszültnek tűnt, de valójában nem volt az. Antall nagyon értett ahhoz, hogy a nyilvánosság előtti cirkuszt szétválassza az emberi kapcsolatoktól. Rendszeresen találkozott Tölgyessyvel, Orbánnal, és ritkábban Horn Gyulával és Németh Miklóssal is. Amikor például Orbán Viktor felállt, és azt mondta a Parlamentben, "hazudik a kormány", a TV nézők Antall mélységes felháborodását láthatták. Utána a folyósón mosolyogva közölte velem: "ez a dolga az ellenzéknek. Viktor éles volt, de egy fiatalembernek ez a dolga." Médiaszerepléseiben talán igen, de kormányfőként egyáltalán nem befolyásolta betegsége. Úgy szervezte, hogy éjszaka kapjon több órás gyógyszeres infúziót, és másnap már bejött dolgozni. Más ember egy ilyen kezelés után 2-3 napig fel se bír kelni a fájdalomtól. Rajta nem látszott semmi.