Érvényes az SZDSZ sorkatonai szolgálat eltörlését előirányozó aláírásgyűjtése <br/>

Vágólapra másolva!
Érvényes és eredményes volt az a népi kezdeményezés, amit az SZDSZ indított annak érdekében, hogy az Országgyűlés kötelezően tárgyaljon a sorkatonai szolgálat eltörléséről.
Vágólapra másolva!

Az Országos Választási Bizottság hétfő esti ülésén vita nélkül elfogadta az Országos Választási Irodának azt a jelentését, ami a párt által benyújtott aláírások hitelesítéséről készült. Eszerint a 191.580 hitelesíthető aláírás 3 százalékos matematikai ellenőrzése alapján minimum 149.623, maximum pedig 154.873 aláírás lehet hiteles. Az OVB jelentését megküldi az Országgyűlés elnökének, aki dönt majd a kezdeményezés Országgyűlés elé terjesztéséről.

A törvényben előírt 50 ezernél mintegy háromszor több aláírást gyűjtött az SZDSZ, így kezdeményezéséről tárgyalnia kell a parlamentnek.

(MTI)

Korábban:

(2000. március 28.)